A számok: Inzaghi megközelítette Sevcsenkót

2003.09.17. 21:07
Címkék
Filippo Inzaghi a tizenharmadik BL-gólját szerezte a Milanban, ezzel a házi örökranglistán az ötödik helyen áll, egy találattal lemaradva Sevcsenkótól és héttel az éllovas Altafinitől. Alessandro Costacurta az Ajax ellen játszotta pályafutása hetvenötödik mérkőzését az első számú európai kupasorozatban a Milan mezében. A középhátvédnek aligha lesz lehetősége az élre ugrani, hiszen az első helyen a szintén aktív, már kilencvenhat összecsapásnál tartó csapattársa, Paolo Maldini áll. Nem sikerült túl emlékezetesre az újoncok BL-debütálása, hiszen a három csapat összesen két pontot tudott összeszedni. A Celta Vigo az FC Bruges otthonában, a Partizan pedig hazai pályán a Porto ellen ért el 1–1-es döntetlent, míg a VfB Stuttgart 1–0-s vezetést követően kapott ki a Rangerstől. A 2000–2001-es és a 2002–2003-as idényt követően ismét öt rúgott góllal kezdte a Bajnokok Ligáját a Manchester United. A "vörös ördögök” három éve az Anderlechtet 5–1-re, tavaly a Maccabi Haifát 5–2-re, az idén pedig a Panathinaikoszt 5–0-ra ütötték ki. Egymást követő negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen a BL főtábláján az Olympique Marseille. A hajdani győztes az 1999–2000-es kiírás második csoportkörében az utolsó három összecsapáson két vereséget és egy döntetlent könyvelhetett el, ezúttal pedig kikapott a Real Madridtól.
Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
14 perce

A profik elleni harctól a vállalati labdarúgásig – konferenciát rendeztek a BLSZ 100. születésnapja alkalmából

Minden más foci
54 perce

Ökölvívó Eb: Kukhta Vladislava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
1 órája

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
1 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
1 órája

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
1 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
1 órája

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája