A fogathajtó vb-n a címvédés a cél

2003.09.17. 21:41
Címkék
Kétszeres címvédőként  egyéni és csapat  várja a magyar válogatott a jardyi 10. kettesfogathajtó-világbajnokság csütörtöki rajtját.
Két éve Riesenbeckben ugyanis nemcsak a Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán alkotta trió lett bajnok, hanem a sorrendben nyolcadik vb-jén induló idősebb Lázár testvér, Vilmos is. Sőt Nyúl révén még egy egyéni bronz is jutott a mieinknek, vagyis egyedül Lázár Zoltán maradt le az egyéni dobogóról, ő ötödik lett.Ezek után nem véletlen, hogy a változatlan összetételű hármastól hasonlóan jó szereplést várnak a szakemberek. Persze akad nagynevű vetélytárs elég, bár ha azt veszszük, hogy az 1985 óta megrendezett vb-k történetében eddig mindössze kétszer fordult elő, hogy érem nélkül maradt a magyar csapat, ez azért elég biztató…Mindenesetre a mieink a jól sikerült egy hónapos szilvásváradi edzőtábornak hála remek formában készülnek a kétnaposra bontott – csütörtökre és péntekre kiírt – díjhajtásra, amely után azért már az erőviszonyokat is könnyebb lesz megítélni. A sorsolásra nem lehet panasz, hiszen csütörtökön előbb Lázár Zoltán (18.), majd Nyúl Zoltán (37.) hajtja le a programját, pénteken pedig a csoport végén Lázár Vilmos (59.) mutatkozik be.A program és a magyar indulók

10. kettesfogathajtó-világbajnokság, Jardy (23 ország, 66 hajtó)
Szeptember 18., csütörtök: díjhajtás (1. csoport – Lázár Zoltán, Gödöllői Domonyvölgyi Lázár Lovaspark SE, lovai: Prádó, Mistral, Plútó, segédhajtója: Maruzsán Dénes és Nyúl Zoltán, Kecskemét Hírös LK, lovai: Csinos, Dolly, Szilvi, segédhajtója: Sipos Zoltán).
Szeptember 19., péntek: díjhajtás (2. csoport – Lázár Vilmos, Gödöllői Domonyvölgy Lázár Lovaspark SE, lovai: Mithos, Patina, Ali, segédhajtója: Borsi Tamás).
Szeptember 20., szombat: maratonhajtás.
Szeptember 21., vasárnap: akadályhajtás
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
3 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
8 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
29 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
35 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
40 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
56 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
59 perce