Már megint Pippo Inzaghi

2003.09.16. 23:14
Címkék
Dida (balra) remek védéseinek is köszönhetô, hogy a címvédô gyôzelemmel kezdett
Dida (balra) remek védéseinek is köszönhetô, hogy a címvédô gyôzelemmel kezdett
Dida (balra) remek védéseinek is köszönhetô, hogy a címvédô gyôzelemmel kezdett
Dida (balra) remek védéseinek is köszönhetô, hogy a címvédô gyôzelemmel kezdett
Dida (balra) remek védéseinek is köszönhetô, hogy a címvédô gyôzelemmel kezdett
Dida (balra) remek védéseinek is köszönhetô, hogy a címvédô gyôzelemmel kezdett
Dida nem egészen úgy kezdte az idei BL-szezont, ahogyan az előzőt befejezte. A fináléban kiválóan védő (egyebek között három tizenegyest hárító) brazil kapus rögtön az Ajax elleni meccs elején óriásit lepkézett, de hiába nyúlt mellé a labdának, szerencséjére szöglet lett a dologból. A hollandokat viszont fellelkesítette a baki, egyértelműen uralták az első öt percet, Pienaar meg is eresztett egy bombát, amely fölészállt. Ellentámadásba lendült a Milan, Sevcsenkót szerelték az utolsó pillanatban a tizenhatoson belül, majd a 21 éves játékmester, Kaká villant meg, és osztott ki egy "bőrt”. Ez az időszak egyértelműen a hazaiaké volt, Pirlo is óriási helyzetbe került. Az olasz középpályás eljutott az alapvonalig, ahonnan lágyan, de fölöslegesen átemelt a kapu előtt.
A Milan alaposan rácáfolt az unalmas mérkőzést emlegetők félelmeire, rengeteg volt az esemény, nem utolsósorban a pazarul mozgó Kakának köszönhetően. A fiatal brazil nagyszerű labdát adott Gattusónak, aki egy pattanás után épphogy fölélőtt. Nem hagyták annyiban a vendégek sem, az ő karmesterük, Van der Vaart a jobb oldalról, majdnem harmincról tekert rá egy szabadrúgást, s Didának és a kapufának együttesen kellett hárítania. Sőt néhány perccel később a tunéziai Trabelszi gyors egymásutánban Costacurtából, majd Pirlóból csinált bolondot a jobb oldalon, de az ötösre érve Didának "cimbalomszögből” már nem tudott kötényt adni. A játékrész végére még nagyobb helyzetek jutottak. Kaká indította Sevcsenkót, az ukrán veszedelem lövés helyett középre adott, ahonnan a berobbanó Inzaghi kapásból mellékanalazott. A túloldalon az eladdig nem túl aktív Ibrahimovic fejesét hárította bravúrral Dida.
Jó iramban kezdődött a második félidő is, azzal a különbséggel, hogy az Ajax kissé átengedte a területet. Egy roppant veszélyes Ibrahimovic-fejesre azért így is tellett Ronald Koeman csapatától – Dida résen volt –, de az amszterdami kapu előtt állandó volt a csúcsforgalom. Sevcsenko egy ízben, az ötösre betörvén kis híján Trabelszi fejét rúgta le nagy igyekezetében. A vezetés megszerzése érdekében mind jobban kinyíló piros-feketék majdnem megjárták, amikor Ibrahimovic passzát Pienaar sarokkal küldte a kapu felé, de Dida megint jól mozdult ki.
Ekkor beállt Serginho, s ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a Milan megszerezte a vezetést, bár a brazilnak nem volt közvetlen köze az esethez. Inzaghi ügyesen Sevcsenkóhoz játszott, ő ráfordulva tüzelt, s "Pippo” – aki azonnal elindult a kipattanóra – a Lobontról elé kerülő labdát bekotorta. Ahogy a tavaszi elődöntőt, ezt is ő döntötte el.
A csoport másik meccsén, Bruges-ben döntetlennel kezdte BL-szereplését a Celta Vigo.

Milan (olasz)–Ajax (holland) 1–0 (0–0)
Milánó, 82 838 néző
V: Michel (szlovák). G: F. Inzaghi (67.). K: Gattuso (91.)
MILAN: Dida – Cafú, Nesta, Costacurta (Laursen, 33.), Maldini – Gattuso, Pirlo, Kaká, Seedorf (Serginho, 64.) – F. Inzaghi (Ambrosini, 76.), Sevcsenko
AJAX: Lobont – Trabelszi, Pasanen, Escudé (Soetaers, 70.), Maxwell – Pienaar (Sikora, 80.), Galásek, Yakubu, Van der Vaart – Sonck (Sneijder, 54.), Ibrahamovic

FC Bruges (belga)–Celta Vigo (spanyol) 1–1 (0–0)
Bruges, 38 000 néző
V: Kasznaferisz (görög). G: Saeternes (84.), ill. Juanfran (50.). K: Mendoza (45.), Martens (91.)
FC BRUGES: Butina – De Cock, Maertens (Gvozdenovics, 69.), Clément, Van der Heyden – Stoica (Englebert, 32.), Simons, N. Ceh (Saeternes, 78.), Verheyen – Martens, Mendoza
CELTA VIGO: Pinto – Ángel (Velasco, 78.), Sergio, Juanfran, Contreras, Berizzo – Vagner, José Ignacio, Jesuli (Silvinho, 82.) – Milosevics, Gustavo López (Jandro, 64.)
Legfrissebb hírek

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
3 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
16 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
19 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
36 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
40 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
1 órája