Sartoretti a legértékesebb

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2003.09.15. 21:19
Címkék
"Fantasztikus játék volt. Amikor egy edző az első helyről álmodik, akkor egy ilyen meccsre gondol, és nem egy három nullás győzelemre. Én pedig szeretek nyerni  nyilatkozta az utolsó meccs után Gian Paolo Montali, olasz szövetségi kapitány.
A döntő egyik kiemelkedő játékosa az olasz Sartoretti volt, akit nem véletlenül választottak a torna MVP-jévé, vagyis a legértékesebb játékosává, hiszen összesen 128 pontot ütött, ebből 18 fogadhatatlan adogatás volt. Ebben egyébként az egész olasz csapat nagyon jó volt, például a döntőben 13 ásszal kínálta meg a franciákat, akik remekül védekeztek, de ezekkel a vízfakasztó szervákkal ők sem tudtak mit kezdeni. A két csapat amúgy rendkívül szórakoztató mérkőzést produkált, felejthetetlen élményt nyújtva annak a csaknem kilencezer szurkolónak, aki élőben nézhette végig. De ne menjünk el szó nélkül a többi csapat mellett sem. Ott van a szerb válogatott, amelyet az Eb hivatalos honlapján szavazók közül a legtöbben vártak a dobogó tetejére. A csoportmérkőzések után még úgy nézett ki, igazuk is lesz a tippelőknek, ám az elődöntőben a franciák megverték őket, így biztossá vált, hogy a címvédés elmarad, és Miljkovicsék csak a harmadik helyre érhetnek, ha megverik az oroszokat. Apropó oroszok. Ki gondolta volna, hogy az alapszakaszból csak meglehetős mázlival továbbjutó gárda, a bronzéremért vívott csatában simán vág vissza annak a szerb csapatnak, amelyik a csoportküzdelmek során ugyanilyen arányban verte Kazakovékat?De ott volt a házigazda Németország is, amely az első három forduló után vezette a csoportját, és magabiztosan menetelt az elődöntő felé, a végére azonban kipukadt, és csak a hetedik helyért játszhatott. Igaz, azt a találkozót könnyedén megnyerte, hála az egész tornán remek formában játszó Pampelnek, aki a pontversenyben egyetlen ponttal maradt el a győztes holland Schuil mögött. 23. férfi Európa-bajnokság, Németország

Döntő: Olaszország–Franciaország 3:2 (18, –40, 18, –27, 9).

Döntő: Olaszország–Franciaország 3:2 (18, –40, 18, –27, 9).
Legjobb pontszerzők: Sartoretti 27, Papi 24, Mastrangelo 21, ill. Capet és Granvorka 18–18, Antiga 14
Különdíjasok. A torna legértékesebb játékosa: Andrea Sartoretti (Olaszország). A legeredményesebb játékos: Richard Schuil (Hollandia) 148 ponttal. A legjobb ütő: Piotr Gruszka (Lengyelország). A legjobb sáncoló: Liuigi Mastrangelo (Olaszország). A legjobb nyitó: Andrea Sartoretti (Olaszország). A legjobb fogadó: Samuele Papi (Olaszország). A legjobb feladó: Nikola Grbics (Szerbia-Montenegró). A legjobb mezőnyöző: Huberto Henno (Olaszország)
Legfrissebb hírek

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
14 perce

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
24 perce

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
35 perce

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
1 órája

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
1 órája

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
1 órája

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
1 órája

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik