Kelli White mégsem világbajnok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.10. 20:41
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) modafinil használata miatt figyelmeztetésben részesíti, és egyúttal megfosztja a párizsi világbajnokságon szerzett aranyérmeitől Kelli White-ot, miután nem fogadta el a doppingesettel kapcsolatos érveit.
A döntés egyelőre nem jogerős, ugyanis az ügyben az amerikai doppingellenes ügynökségnek is határoznia kell, amely a közeljövőben szintén meghallgatja a vb-n 100 és 200 méteren diadalmaskodó atlétát. (100-on az amerikai Torri Edwards lehet a győztes, 200-on az orosz Anasztaszija Kapacsinszkaja.)Gyulai István, az IAAF főtitkára jelezte: ha az Egyesült Államokban felmentik White-ot, akkor a lausanne-i Sportdöntőbíróság (CAS) mondja ki a végső szót. A vágtázó szervezetében a 100 méter után talált serkentőszer ugyan nem szerepel a doppinglistán, de hatása megegyezik a tiltott stimulánsok közé tartozó ephedrinével. A magát ártatlannak valló White – állítása szerint – kóros álmosság ellen vett be gyógyszert a 100-as döntő napján, de nem tudott arról, hogy a Provigil nevű tabletta modafinilt tartalmaz. Az atléta 200-as döntő után adott mintájában egyébként semmilyen doppinganyagot sem mutattak ki, ám ez nem befolyásolta az ügyet.Elvileg még az is előfordulhat, hogy vasárnap Kelli White is a díjazottak között szerepel Monte-Carlóban az év atlétája szavazáson, így részesül az első helyért járó 100, a második helyezettet megillető 50, vagy a harmadiknak jutó 25 ezer dollárból. Az amerikai atléta pillanatnyilag harmadik a nők összetett világranglistáján. Persze sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a Golden League fődíjának idei egyedüli nyertese, a mozambiki Maria Mutola, az összetettben pillanatnyilag élen álló Carolina Klüft, vagy a svéd hétpróbázótól mindössze két ponttal elmaradó dél-afrikai magasugró, Hestrie Cloete osztozik a díjakon.A férfiaknál jó eséllyel pályázik az elismerésre Hicham el-Guerrouj – előnye pillanatnyilag húsz pont az etióp Kenenisa Bekelével szemben. A harmadik helyen álló katari Szaif Szaid Sahin egyelőre nagyon megosztja az atlétavilágot. Az augusztus 9. előtt még kenyai színekben versenyző akadályfutó villámgyors állampolgárság-váltása miatt most egykori hazájának kormánya is tiltakozott. A kenyai kabinet azért háborog, mert a szakági illetékesek a sportminisztérium tájékoztatása nélkül engedték el a sportolót Katarba. Mint állítják, ez megállíthatatlan folyamatot indíthat el – amiben lehet valami, hiszen a napokban máris két újabb atléta jelezte, hogy a jövőben bahreini színekben szeretne versenyezni.
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 perce

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
10 perce

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
20 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
49 perce

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
50 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
1 órája

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik