Bravúros ír remi, szenegáli siker

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.09.10. 23:53
Címkék
Az Európa-bajnoki selejtezők nagy részénél hajtósabb és kiélezettebb előkészületi mérkőzést játszott egymással Írország és Törökország Dublinban, ahol Richard Dunne hosszabbításban szerzett góljával lett 2 2 a végeredmény.
A két, szerdán szabadnapos nemzeti csapat számára fontos volt a találkozó, hiszen a selejtezősorozat októberi, záró fordulójában a törökök az angolokat fogadják, míg az írek Svájcba utaznak. A szigetországiak az első félidőben David Connoly révén szereztek vezetést, a szünet után azonban nagyon belekezdtek a "félholdasok ”, Hakan Sükür góljával villámgyorsan egyenlítettek. A vendégek a 86. percben Okan Yilmaz találatával a győzelem küszöbére kerültek, de érkezett Dunne… Dunne gólja az íreknek azt jelentette, hogy Brian Kerr szövetségi kapitány a kilencedik meccsén is veretlen maradt a nemzeti csapattal, amely zsinórban tizedszer nem talált legyőzőre. "Nagyon hajtós meccs volt, remekül futballoztunk. A török csapatban klasszisok játszanak, kiváló az alakulat, nem véletlenül lett bronzérmes a tavalyi világbajnokságon. Különösen felemelő, hogy éppen ellene tudtunk visszajönni a hajrában” – mondta Kerr. Niigatában Japán Szenegált fogadta, és nem hat, hanem 84 perce volt arra, hogy felálljon egygólos hátrányából. Ez azonban nem sikerült neki, sőt a negyvenezer néző előtt roppant kiábrándító teljesítményt nyújtott. A szenegáli védelemnek gondja sem igen akadt, a vendégek hosszú időszakokon át könnyedén tartották a labdát, és a hajrában akár meg is leckéztethették volna a házigazdákat. Pape Bouba Diop a 6. percben az első valamirevaló afrikai támadás végén fejelt Henri Camara beadása után a japán kapuba, majd a második félidőben a csereként pályára lépő Souleymane Camara került közel kétszer is a gólszerzéshez. Henri Camara a 78. percben a lécet találta el, a 85. percben pedig Diop beadása után ugyanő fejelt, és ekkor jól is célzott, de Szogahata kapus bravúrral védett. Barátságos mérkőzések
Dublin: Írország–Törökország 2–2 (Connoly 35. , Dunne 92., ill. Hakan Sükür 52., Okan Y. 86.);
Niigata: Japán–Szenegál 0–1 (Diop 6.)
Oslo: Norvégia–Portugália 0–1 (Pauleta 9.)
Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
10 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
18 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
37 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
55 perce

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
56 perce

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik