Skócia: Tovább menetel a Rangers

2003.08.31. 22:30
Címkék
Továbbra is biztosan menetel a Rangers. A glasgow-i kékek negyedik meccsüket is megnyerték, bár ezúttal alaposan meggyűlt a bajuk vendéglátójukkal, a Dundee Uniteddel.
A Portótól érkezett csatár, Nuno Capucho első bajnoki gólját lőtte új klubja színeiben, és sokáig úgy nézett ki, hogy ez az egyetlen találat elég lesz a diadalhoz, bár a szünet után a Dundee igencsak felbátorodott. Az utolsó tíz percre aztán beállt a Unitedbe az egykori Rangers-támadó, Billy Dodds, és első labdaérintéséből egyenlítő gólt fejelt. Az egy pont megszerzésében reménykedő Dundee-drukkerek még meg sem fogalmazták magukban fohászaikat a hátralévő időre, amikor a grúz Sota Arveladze mellre vette Steve Thompson átadását, és a hálóba bombázta a második vendéggólt. Végül, hogy minden a helyére kerüljön, a spanyol Mikel Arteta lőtt egy harmadikat is, tizenegyesből. A mérkőzésen egyébként 27 perc erejéig – csereként beállva az elfáradt Capucho helyére – bemutatkozott a frissen igazolt brazil középpályás, Emerson (aki nem azonos a válogatott csapatkapitányával), de a Rangers vezetői máris újabb fogást jelentettek be: a Blackburn Roverstől kölcsönbe megszerezték a norvég csatárt, Egil Ostensadot.A 4. forduló vasárnapi mérkőzésein: Dundee United–Rangers 1–3 (Dodds 82., ill. Capucho 14., S. Arveladze 85., Arteta 89. – 11-esből), Hearts–Dunfermline 1–0 (Wyness 62.), Kilmarnock–Dundee FC 1–1 (Boyd 79., ill. Nacho Novo 54.)Az élcsoport: 1. Rangers 12 pont, 2. Celtic 10, 3. Hearts 9
Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
2 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
7 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
40 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
45 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája