Burti újra a Ferrariban

2003.08.30. 21:25
Címkék
A hírek szerint Luciano Burti Maranellóba tart. A Ferrari 2002-es tesztpilótájának egyelőre nincs aláírt szerződése a vörösökkel, ám ha minden igaz, ez sem várat sokáig magára. Az ok: a csapat egyik tesztpilótája, Felipe Massa jövőre a Sauber-istállónál pilótaként folytatja pályafutását, így kell valaki a helyére. Burtiról egyébként azt kell tudni, hogy 2000-ben az Osztrák Nagydíjon mutatkozott be Eddie Irvine helyetteseként, a 2001-es évadot pedig a Jaguar-, illetve a Prost-csapat színeiben töltötte. A meglévő oválpálya körüli lelátók mellé újabbakat építenek az indianapolisi pályán. Az új lelátók azoknak a szurkolóknak készülnek, akik kedvelik a fényűzést és a luxust, az előre lefoglalt helyeket az érkezési sorrendben elfoglaltak helyett. A lelátók közül az egyik a hatos kanyarnál lesz, amely a hátsó egyenes végén van, a másik kettő pedig a tízes és a tizenegyes kanyarnál, ahol a pilóták rákanyarodnak az oválrészre.
Legfrissebb hírek

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
3 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
16 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
18 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
26 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
27 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
35 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
47 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája