Kadijk, Leenstra: mélypont

Sz. G.Sz. G.
2003.08.28. 21:09
Címkék
Megszületett az Európa-bajnokság első nagy meglepetése, sőt, mindjárt kettőről beszélhetünk, és mindkettő ugyanazon páros nevéhez fűződik.
A világranglistán hetedik helyén álló, elfoglalt pozíciója alapján a második legjobb európai kettősnek számító holland Kadijk és Leenstra elvesztette esélyét az éremszerzésre. A kínai World Tour-viadalt két hete megnyerő két hölgy előbb a svájci Benoit, Kuhn, majd a norvég Hakedal, Torlen duó ellen veszített a C-csoportban, így utolsó csoportmeccsén mindenképpen győznie kell, hogy szerencsés harmadikként (a hat kvartett négy legjobb harmadikja is továbblép) a nyolcaddöntőbe jusson. A sáncolásban és védőmunkában jeleskedő északiak folyamatos fejlődésen mennek keresztül, a nagy áttörést a klagenfurti Grand Slam jelentette számukra, amikoris a selejtezőből indulva lettek kilencedikek augusztus elején. Mellettük érdemes megemlíteni az ukrán Osejko, Baburina párost, amely pályafutása alatt mindössze egyetlen World Tour-versenyen indult, ám tapasztalatlansága ellenére a világranglistán 20. görög Arvaniti, Kutrumanidu duót verte el a B-csoportban.A férfiaknál az 1994-ben Kvalheim oldalán Eb-aranyat szerző norvég Maaseide (ezúttal Horrem partnereként) már a selejtezőben kényszerű búcsút vett az Eb-től, főtáblára került viszont a Kobel, Heuscher svájci egység, amely az 1999-ben Diezzel ezüstérmes spanyol Bosmát és jelenlegi társát, Mesát győzte le.Európa-bajnokság, Alanya (a pénzdíj: 100-100 ezer dollár)
Férfiak. Selejtező. Érdekesebb eredmények. 1. forduló: De Kogel, Mulder (holland)–Maaseide, Horrem (norvég) 2:1 (–18, 16, 11). 2. forduló: Heuscher, Kobel (svájci)–Bosma, Mesa (spanyol) 2:0 (21, 18), Ahmann, Hager (német)–De Kogel, Mulder 2:0 (15, 22)
Nők. Főtábla. Érdekesebb eredmények. B-csoport: Osejko, Baburina (ukrán)–Arvaniti, Kutrumanidu (görög) 2:0 (18, 16). C-csoport: Benoit, Kuhn (svájci)–Kadijk, Leenstra (holland) 2:0 (14, 19), Hakedal, Torlen (norvég)–Kadijk, Leenstra 2:0 (16, 19). D-csoport: Pohl, Rau (német)–Karadassziu, Szfiri (görög) 2:0 (16, 18)
Legfrissebb hírek

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
29 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
33 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
1 órája

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
2 órája

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik