Montezemolo: nyerni kell!

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.08.26. 20:40
Címkék
Michael Schumacher figyelmeztette csapatát, hogy ha az Olasz Nagydíjig nem oldják meg gondjaikat, elúszhat a világbajnoki cím. A vb-pontversenyben már csak minimális előnnyel vezető német a kanadai győzelme óta megrendezett öt futamon még az élen sem állt, a legutóbbi két futamot a hetedik, illetve a nyolcadik helyen zárta.
"Három verseny van hátra, ezeken mindent ki kell hoznunk a kocsiból. Hiszek benne, hogy fel tudunk kapaszkodni a többiek szintjére. Minden téren javítanunk kell, a monzai futam előtt roppant részletesen kidolgozott terv alapján hajtjuk végre a felkészülésünket. Hatalmas csata lesz, bizakodó vagyok, de a Magyar Nagydíj előtt is az voltam, mégsem volt szerencsénk. Amit elronthattunk, azt el is rontottuk, és nem is voltunk elég gyorsak. Nekem már többször is harcolnom kellett az utolsó versenyekig, és imádom, ha küzdeni kell a vb-címért” – mondta az ötszörös világbajnok, aki 1994-ben, 1997-ben s 1998-ban is úgy várta az utolsó futamot, hogy azon kell megküzdenie az összetett győzelemért.Az első évben, Ausztráliában a Damon Hill-lel történt ütközése után ez sikerült neki, utóbbi két alkalommal viszont elrontotta a Jacques Villeneuve, illetve a Mika Häkkinen elleni ütközetet. A kanadaival való jerezi ütközéséért meg is büntették, elvették az idény során szerzett pontjait. A finnel nem volt lehetősége ütközni, Szuzukában a rajt késleltetéséért az utolsó helyre sorolták, majd defektet is kapott a Ferrarija. A legutóbbi négy vb-címét viszonylag kényelmesen nyerte meg, de ebben az évben ismét küzdenie kell, ezúttal Juan Pablo Montoya és Kimi Räikkönen ellen.Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke az elmúlt két évben ünnepelni járt Magyarországra, ám az idén nem látogatott el hazánkba. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy a Scuderia személyzete nagyon el van keseredve, hiszen a címvédő csak egy pontot szerzett, míg Rubens Barrichello érthetetlen balesetet szenvedett (a brazil autójáról a célegyenes végén leszakadt a bal hátsó kerék). "Ez a teljesítmény nem ismétlődhet meg a jövőben, hasonló balesetet sem akarunk látni többé. Ebben mindenki egyetért, a csapat higgadtan kezeli a problémát, és tökéletesen felkészült arra, hogy megoldja azt. Michael még mindig a világ legjobb autóversenyzője, és Rubens is fantasztikus, ezt megmutatta, amíg versenyben volt. Ha megvannak a megfelelő eszközeink, mi vagyunk a legjobbak, ezért kérem a partnereinket, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy megint mi legyünk azok, akiket mindenki le akar győzni. A nagy hőségnek remélhetőleg három héten belül vége lesz, és azt akarom, hogy Monzában ismét nyerjen a Ferrari, Bridgestone tandem, amely 1999 óta hét világbajnoki címet és 45 futamgyőzelmet jegyzett” – fogalmazott Montezemolo elnök.
Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
1 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
2 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
10 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
29 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
47 perce

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
48 perce

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
58 perce

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik