Minden idők legjobb olimpiai faluja

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.08.26. 20:49
Címkék
"Az olimpia hazatér Athénbe, a legnagyobb szeretettel és a legjobb feltételekkel várjuk a világ legkiválóbb sportolóit  jelentette ki Gianna Angelopulosz Daszkalaki, az ATHOC elnök asszonya a hét végén Athénban rendezett csapatvezetői szemináriumon, amelyen 197 ország 395 sportvezetője vett részt, köztük a MOB képviseletében Molnár Zoltán csapatvezető és Nagy Zsigmond nemzetközi titkár.
Az első és harmadik napon előadások hangzottak el az olimpiai faluban történő elhelyezéstől a versenyek szervezésén át a közlekedésig. A második napon az olimpiai falu és a 34 versenyhelyszín megtekintése szerepelt napirenden. A létesítmények döntő többségénél még rengeteg munka vár a házigazdákra, de esküdöznek, hogy minden munkát időben befejeznek. Denis Oswald, a NOB szemlebizottságának vezetője Szimitisz kormányfővel is tárgyalt, aki szükség esetén személyes közbelépést ígért.A csaknem kész olimpiai falu általános tetszést aratott. "Újból meggyőződtünk arról, hogy egy év múlva minden idők legjobb, legkényelmesebb olimpiai faluja várja a sportolókat – hallottuk az Athénben járt MOB-képviselőktől. – Rendkívül hasznos újítás, hogy az olimpiai falu szomszédságában néhány percnyi sétával elérhető a tizenegy sportágat kiszolgáló, jól felszerelt edzésközpont, így a sportolók döntő többségének csak a versenyekre kell utaznia.A szemináriumok során a magyar küldöttség javasolta, hogy hangolják össze a NOB, az ATHOC és a WADA tevékenységét, hogy ne ismétlődjenek meg a Salt Lake Cityben előforduló esetek, amikor akadt olyan magyar résztvevő, akit fél tucatszor rendeltek ellenőrzésre. Arról még nem született döntés, hogy a három szervezet közül melyik végezze majd a vizsgálatokat, az azonban biztos, hogy minden eddiginél szigorúbb, vérvétellel kombinált ellenőrzésre kerül sor, és több mint háromezer vizsgálat elvégzését tervezik.
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
34 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
7 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik