Korsós első találata

2003.08.24. 22:56
Címkék
Megszerezte idénybeli első győzelmét a Sturm, amely 01-ről verte meg 42-re a Salzburgot. A hazai csapatban Korsós György 77 percen keresztül volt a pályán, és ő szerezte a graziak egyenlítő gólját.
"Egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, csak az volt a kérdés, mennyit használunk ki. Hogy milyen volt a gólom? Jobbról jött a beadás, a labda átszállt a védők felet, én pedig bevetődve a hálóba fejeltem. Az elnökünk a hét elején elbeszélgetett velünk, mondta, hogy a rossz szereplés ellenére az edzőben és a játékosokban is bízik, azt hiszem, ez az eszmecsere is hozzájárult, hogy nyugodtan játszottunk a Salzburg ellen” – mondta lapunknak Korsós György. Az Ausztriában légióskodó magyarok közül Klausz László is győzelemnek örülhetett, a csatár a 85. percben állt be a GAK-ot kiütő Bregenzbe. Kabát Péter a hazai csapatban végig ott volt a gól nélkül befejeződő Kärnten–Pasching összecsapáson, akárcsak a Mattersburg–Rapid (1–4) meccsen Fülöp Zoltán a vesztes gárdában. Mátyus János a 86. percben állt be Ziervogel helyére az Austriával szemben alulmaradó Admirába.6. forduló: Bregenz–GAK 4–1 (Berchtold 7., Serkan 28., Lawaree 41., 52., ill. Kollmann 18.), Austria–Admira Wacker 2–1 (Rushfeldt 14., Gilewicz 42., ill. Linz 84.), Kärnten– Pasching 0–0, Sturm–Salzburg 4–2 (Korsós Gy. 39., Neukirchner 52., Haas 74., Rojas 81., ill. Pfeiffenberger 29., Eder 64.), Mattersburg–Rapid 1–4 (Mörz 23., ill. R. Wagner 21., 59., Ivanschitz 32., Hofmann 56.)
Az élcsoport: 1. Rapid 16 pont, 2. GAK 12 (5 mérk.), 3. Austria 10 (12–5, 5 mérk.), 4. Bregenz 10 (10–10)
Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
9 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
17 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
27 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
54 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája