Zico először ünnepelt odahaza

2003.08.20. 22:46
Címkék
Az öreg kontinens határain túl is több válogatott mérkőzésre került sor a hét közepén, Tokióban például fölényes hazai győzelem született: Takahara Naohiro vezetésével Japán könnyedén fektette két vállra Nigériát, ami azt jelentette, hogy a felkelő nap országának brazil szövetségi kapitánya, a legendás Zico elkönyvelhette első hazai győzelmét.A kiválóan játszó ázsiaiak legjobbja, Takahara már az első percben mattolta Etafia kapust egyéni akció végén, majd még az első félidő hajrájában tökéletesen helyezett fejessel kettőre növelte találatainak számát. Az önbizalom-növelő mérkőzéssé átalakult találkozón a házigazdák a második félidő derekán zárták a góltermelést Endo Jasuhito révén."Boldog vagyok, hogy végre sikerült győznünk a saját közönségünk előtt, amely a korábbi gyengébb eredmények ellenére is megtöltötte a stadiont – mondta a lefújást követően Zico, aki ezt megelőzően tíz mérkőzésén csak két győzelmet tudott elérni Japánnal. – Takahara gólja hatalmas lendületet adott a csapatnak, a helyzeteink alapján nyerhettünk volna nagyobb különbséggel is. Úgy látom, rengeteg itt a tehetséges játékos, de valami miatt pánikba esnek, amikor gólhelyzetbe kerülnek.”A Nigériát gardírozó Christian Chukwu megdicsérte az ellenfél teljesítményét, de mint mondta, nem aggódik csapata miatt, mert a jövő évi Afrikai Nemzetek Kupáján mindössze két futballistára számít a szerdán játszók közül. "Néhány meghatározó játékosunkat nem engedték el az európai klubok, mások sérültek, ezért kénytelenek voltunk tapasztalatlanabb fiatalokkal kiállni, úgyhogy nincs szégyenkeznivalónk” – tette hozzá Chukwu.Barátságos mérkőzések
Tokió: Japán–Nigéria 3–0 (2–0). G: Takahara (1., 39.), Endo (72.). Tiencsin: Kína–Chile 0–0.
További mérkőzések: Mexikó–Peru 1-3, Kolumbia–Szlovákia 0-0, Ecuador–Guatemala 1-0.
Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
7 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
26 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
34 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája