Robbie Keane megsérült

2003.08.20. 22:48
Címkék
A házigazdák számára balul sült el a két válogatott első összecsapása, mert bár 2–1-re nyertek, legjobbjuk, Robbie Keane súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. Az írek remekül kezdtek, később viszont sok hiba csúszott a játékukba, az utolsó passzokat rendre elrontották. Marco Brescinao kapufájánál még megúszták a gólt, de a másodk félidő elején már nem.Előbb azonban, közvetlenül a szünet előtt, Keane kevergetett az ausztrál kapu előtt, a kavarodásban rosszul lépett, és hordágyon kellett levinni a pályáról. Így a 49. percben a Tottenham támadója nélkül kerültek hátrányba a zöldek – Mark Viduka bombázott közelről a hálóba –, de aztán meg tudták fordítani nélküle is a meccset. A Manchester United fiatal bekkje, John O’Shea élete első válogatott góljával egyenlített, majd Clinton Morrison pöckölte be a másodikat. (Számára egyébként rosszul kezdődött a hét: a rendőrség kihallgatta, mivel drogot találtak egy autóban, amelyben utasként ő is helyet foglalt.) Az ír győzelem értékét mutatja, hogy az "auszik” februárban Angliában 3–1-re verték a háromoroszlános együttest."Reméljük, hogy Keane sérülése mégsem annyira súlyos, mint elsőre gondoltuk, de valószínűleg így is sokat kell kihagynia. A későbbi vizsgálatok többet mondanak majd” – mondta az ír válogatott másodedzője, Chris Hughton, aki mellesleg a Tottenham szakmai stábjának is tagja.Írország–Ausztrália 2–1 (0–0)
Dublin
V: Vidlak (cseh). G: O’Shea (74.), Morrison (81.), ill. Viduka (49.)
Legfrissebb hírek

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
7 perce

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
26 perce

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
28 perce

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
32 perce

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
54 perce

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Paksi FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
1 órája