Lovassport: Csak németek a dobogón

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2003.08.17. 21:02
Címkék
Vasárnap az akadályhajtás versenyével fejeződött be a riesenbecki nemzetközi kettesfogathajtó-verseny, amely a szeptemberi világbajnokság előtt az utolsó rangosabb nemzetközi erőpróba.
A befejező versenyszámban kilencen hajtottak az alappályán hibátlant, alapidőn belül azonban mindössze hatan oldották meg a feladatot. Az egyetlen magyar résztvevő Selyben Zsolt hat hibaponttal ért le az akadályhajtás nem könnyű pályájáról, ami azt jelentette, hogy a befejező versenyszámban 13. lett, összetettben pedig a 35. helyről feljött a 23-ra. Meglepetésre a két nap után élen álló holland világbajnok Rupjens 15.5 hibapontot gyűjtött be és öszszetettben 11. helyre esett vissza. Hasonlóan nem zárt jó napot a másik holland világbajnok Dergou, aki szintén 15.5 hibaponttal zárt és végül 13. lett. Összetettben a német Warneck két nap után még a negyedik helyen állt, kiváló akadályhajtásának köszönhette összetettbeli végső győzelmét. A második és a harmadik helyen ugyancsak német hajtók végeztek a hat közé két külföldi tudott bekerülni.Nemzetközi fogathajtóverseny, Riesenbeck
Kettes fogatok (10 orszgág, 58 induló). Végeredmény:
Kettes fogatok (10 orszgág, 58 induló). Végeredmény:
1. Warneck (német) 112.58, 2. Burggraf (német) 118.05, 3. Schotlmüller (német) 118.34, 4. Freixe (portugál) 118.80, 5. Töpfer (német) 118.20, 6. Lellen (holland) 119.02, …23. Selyben Zsolt (magyar) 137.20
Legfrissebb hírek

A Vasas egyenlített Kispesten

Labdarúgó NB I
6 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
7 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
30 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
45 perce

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
45 perce

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
53 perce

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája