Búvársport: Magyarok a trónon

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.08.17. 21:44
Címkék
Tavaly szeptemberben minden idők legjobb világbajnoki szereplését produkálta a magyar uszonyos- és búvárúszó válogatott.
A Görögországban szerzett hét érem után csaknem egy évvel ismét sporttörténelmet írt a csapat: a Liberecben rendezett 20. Európa-bajnokságon pontosan húsz érem termett a mieinknek, és ebből tizenegy a legfényesebből való. Ahhoz képest, hogy mindössze annyi volt a cél: legyen minden dobogós helyezésből legalább egy, ez igazán nem rossz teljesítmény… "Nemcsak a húsz éremnek örülünk, hanem annak is, hogy egyéniben hat sportolónk is Európa-bajnok lett – kezdte értékelését Kovács László mesteredző, szövetségi kapitány. – A dunaújvárosi Debreczeni Hajnalka, a gyöngyösi Székely Lilla, a szegedi Kanyó Dénes, a kecskeméti Juhos Gergely, valamint a kaposvári Lábodi Laura és Vinkler Péter is maga mögé utasította az egész mezőnyt. Világ- és Európa-csúcs, valamint több magyar rekord is született, és ugyancsak nagy dolog, hogy három váltónk is a legjobbnak bizonyult”. Nem véletlen tehát, hogy végül a 12 tagú magyar válogatott tíz tagja is hazahozott legalább egy aranyat, és nem volt olyan versenyző, aki ne nyert volna érmet Csehországban. A legtöbb dobogós helyezést két 23 éves hölgy könyvelhette el. Debreczeni és Lábodi élete legjobb formájában szerepelt, előbbi négy arany és egy ezüstérmet nyert, utóbbi pedig két első, két második és egy harmadik helyezéssel gazdagodott. Az oroszok távollétében egyébként a korábbiaknál sokkal kiegyenlítettebb volt az élmezőny, a mieinken kívül még hét nemzet nyert versenyszámot. Az idei kontinensvetélkedőn 19 ország sportolói vettek részt, és már a második napon kiderült, hogy a magyarok formaidőzítése sikerült a legjobban. "Toronymagasan ez volt a legjobb évünk, így a nem olimpiai sportágak között valószínűleg ebben az esztendőben mi érjük el a legjobb eredményt – mondta Rimóczi László csapatvezető, a Magyar Búvár -szakszövetség főtitkára. – Ráadásul még elöttünk áll a szeptemberi, gyékényesi tájékozódási világbajnokság is, ahol újabb magyar sikerekre számítunk. Így arra is van esélyünk, hogy a magyar sportági összesítésben is igen előkelő helyen végezzünk.” Ráadásul az is előfordulhat, hogy a libereci bajnokok közül a somogyi településen is lesz aranyérmesünk, Debreczeni Hajnalka és László Dezső ugyanis egy szusszanásnyi pihenő után a másik szakágban is szerencsét próbál majd.
Éremtáblázat
Ország A E B
MAGYARORSZÁG 11 6 3
Olaszország 3 4 5
Németország 2 3 3
Ukrajna 2 2 3
Görögország 2 2 2
Franciaország 2 2 1
Észtország 1 1
Lengyelország 1 2
Finnország 3
Csehország 2
Svédország 1
Éremtáblázat
Ország A E B
MAGYARORSZÁG 11 6 3
Olaszország 3 4 5
Németország 2 3 3
Ukrajna 2 2 3
Görögország 2 2 2
Franciaország 2 2 1
Észtország 1 1
Lengyelország 1 2
Finnország 3
Csehország 2
Svédország 1
Legfrissebb hírek

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
2 perce

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
28 perce

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
42 perce

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
1 órája

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik