Tollaslabda: Bevált a kapcsolat

F. M.F. M.
2003.08.16. 20:47
Címkék
Eredetileg két hétre érkezett Magyarországra, ám egy héttel megtoldotta az itt-tartózkodását Debbie Lynch dán tollaslabdaedző. Az északi ország szövetségével ápolt jó kapcsolatnak köszönhetően a nyári időszakban immár harmadik éve oktatták térítésmentesen dán mesterek a magyar versenyzőket és edzőket.
A nagyatádi kurzus első hetében a 15–17 évesek, utána pedig a 11–13 esztendősök számára tartott napi két foglalkozást a szakember, emellett az érdeklődő utánpótlásedzők is elleshették a sportág élvonalába tartozó dánok mesterfogásait. A ráadás héten a felnőttek tanulmányozhatták a dán iskolát.Bálega Tibor főtitkár elmondta, Lynchnek annyira megtetszett az itteni munka, hogy szívesen vállalkozik hoszszabb távú együttműködésre, vagyis évente többször is tartana kurzusokat. Mivel az európai szövetségnek létezik sportágfejlesztési programja, a magyar vezérkar ezen keresztül szeretné megnyerni "mozgó edzőnek” a dán szakembert, akinek természetesen hazájában is vannak tanítványai. A magyar szövetség legutóbbi elnökségi ülésén elfogadták a tervet, így a jövőben Debbie Lynch – aki legközelebb augusztus végén érkezik Magyarországra – az utánpótlás mellett a legjobb felnőtt- játékosokkal is foglalkozna, tanácsadói szerepkört töltene be a szövetségben. Az elnökségi ülés keretében írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében a Victor sportszergyártó cég támogatja a szövetséget. A megállapodás szerint a hazai versenyeket ezentúl Victor labdával játsszák majd. A sportágban egyébként nincs nyári szünet, a Debrecen és a BEAC versenyzői jövő héten a Duna-kupán szerepelnek, rá egy hétre pedig a hajdúságiak a BEK-ben lépnek pályára.
Legfrissebb hírek

Új edző a Gladbachnál; tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
1 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
2 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
25 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
25 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
26 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
34 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
37 perce

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
46 perce