Phillips délre költözött

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.08.14. 23:13
Címkék
Kevin Phillips ezt az idényt is a Premiershipben tölti, sikerült ugyanis megegyeznie a Southamptonnal, így Gordon Strachan együttesében vág neki a pontvadászatnak. A Sunderlanddel az előző idényben a másodosztályba sülylyedt egykori gólkirályért 3.25 millió fontot fizetnek a "szentek”, akik így roppant erős brit csatárduóval várhatják a szezont."Szeretnék mihamarabb olyan formában játszani, mint amikor gólkirály lettem” – nyilatkozta a 30 éves támadó, aki várhatóan James Beattie partnereként fogja rettegésben tartani az ellefelek védősorát. A két klub már a múlt héten megegyezett a válogatott csatár áráról, már csak az volt a kérdés, milyen hamar bólint rá Phillips a Soton számára tett ajánlatára. A Rangers és a Charlton szintén érdeklődött a játékos iránt, akit 1997-ben még 325 ezer fontért vett meg a Watfordtól a Sunderland. Phillips négy évre írt alá a Southamptonhoz, amelynél remélik, gyorsan feledtetni tudja tavalyi rossz formáját, amelynek eredményeképp csak hat gólig jutott a bajnokságban.A Rangers visszautasította a Blackburn tízmillió fontos, Barry Fergusonért tett ajánlatát, a Fulham viszont a Middlesbrough-nak és az Evertonnak is megengedte, hogy kapcsolatba lépjen Sean Davisszel. A válogatott csatár néhány hete jelentette ki, hogy távozni akar a londoni klubtól, és egyből beindult a két északi csapat. Ötmillió fontos ajánlatuk után a Fulham bejelentette, nem áll a játékos útjába, már csak az a kérdés, melyik egyesülettel tud megegyezni a Sven-Göran Eriksson által nemrég felfedezett, fiatal játékos.A Charlton az idény rajtja előtt két gyors igazolással bővítette keretét, Stephen Hughest, az Arsenal egykori középpályását és Sergio Leitét, a portugál utánpótlás-válogatott kapusát szerződtette. A 26 éves mezőnyjátékos már a teljes előidényt a Charltonnál töltötte, míg a 24 éves ibériaira azért van szükség, mert Dean Kiely eltiltását tölti, Paul Rachubka pedig vírusos fertőzéssel küzd. Alan Curbishley ugyanakkor lemondott Szerhij Rebrov szerződtetéséről, így úgy tűnik, hogy a Tottenham csatárának a Dinamo Kijev és a Nottingham Forest közül kell választania.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik