Újpesten is selejteznek

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.08.05. 21:32
Címkék
Az MTK finnországi vendégszereplése ellenére is lesz meccs Magyarországon, a Maccabi Tel-AvivZilina párharcban az izraeli csapat ugyanis az ottani politikai helyzet miatt nem fogadhatja hazájában európai kupaellenfeleit, és klub vezérkara a Megyeri úti stadiont választotta átmeneti otthonának a BL-selejtezőkre. A Zsolnán 10-s vereséget szenvedő csapatnak kétgólos győzelemre lenne szüksége ahhoz, hogy továbbjusson, és a harmadik körben, jövő kedden az újpesti pályára hozza az angol Chelsea-t.
A roppant elszánt tel-aviviak hétfőn este érkeztek meg Budapestre, 500 szurkoló kísérte el őket. Szlovákiából kétszer ennyi nézőt várnak, a zsolnaiak igyekeznek nem gondolni a Chelsea vendégül látásának lehetőségére, de a hazai 1–0 és a magyarországi második mérkőzés mindenképpen mellettük szól. Kedden mindkét csapat edzett a Megyeri úton, a Maccabi játékosai is ekkor ismerkedtek meg "hazai környezetükkel”, ugyanis még sohasem játszottak az Újpest FC pályáján (a magyar érdeklődők 4000 forint ellenében tekinthetik meg a délután fél ötkor kezdődő találkozót).Korolovszky Gábor révén az Omonia Nicosia–Wisla Kraków párharcban magyar játékosért szoríthatunk, de tekintve a ciprusiak első meccsen elszenvedett 5–2-es vereségét, nem érdemes túlságosan reménykedni honfitársunk sikerében. Fordított helyzetben van Rabóczki Balázs, az FC Köbenhavn kapusa, aki egy hete Koppenhágában 4–1-re nyert csapatával a máltai Silema Wanderers ellen, így együttese számára alighanem már csak mediterrán kikapcsolódás lesz a visszavágó.A Celtic sem bukhat már el, a Kaunasban 4–0-ra nyerő skót gárda számára már csak az a kérdés: a jövő héten Budapestre vagy Helsinkibe kell-e utaznia?A teljes menetrend
Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 perce

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 perce

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
33 perce

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
38 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Kós Hubert Európa-csúcsot úszott 200 háton!

Úszás
1 órája

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2 órája

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
2 órája