Birkózás: Dollárezrekért küzdenek

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2003.07.17. 22:18
Címkék
Alighogy hazaérkezett a csehországi Bec pod Snézkouból a szabadfogású válogatott, Gulyás István tanítványai ismét útra keltek: ezúttal az oroszországi Vlagyikavkazba vezetett az útjuk, ahol a Szabó Gergő, Wöller Gergő (mindkettő 66 kilogramm), Ritter Árpád (84), Farkas Zoltán (96) és Aubéli Ottó (120) összeállítású kvintett az 50 ezer dollár összdíjazású Oleg Nanijev-emlékversenyen teszi próbára magát.
"Világbajnoki szintű, sőt talán még erősebb mezőny várható – kezdte Gulyás István szakágvezető –, hiszen a szovjet utódállamok kivétel nélkül indulnak, ráadásul országonként nem csak egy versenyző állhat rajthoz, így előfordulhat, hogy valaki négy-öt exszovjettel is szembekerül.”Ennek megfelelően meglehetősen nehéz lesz a dobogóig menetelni, ám akinek sikerül, elégedetten dörzsölheti a markát, hiszen az első helyezett 3000, a második 2000, míg a bronzérmes 1000 dollárral gazdagodik. Mint az utazók listájából kiderült, nem tartott a csapattal Bánkuti Zsolt – a tavalyelőtti budapesti Eb 58 kilós aranyérmese téli műtétjét követően a cseh alapozó edzőtáborban ugyan már teljes értékű munkát végzett, ám Gulyás szerint a versenyekre fokozatosan kell visszaszoknia, s a vlagyikavkazi viadal még túlságosan erős lenne neki."Bánkuti remekül dolgozott a táborban – folytatta Gulyás –, bírta a terep- és hegyifutásokat, sőt egyszer egy kerékpáros program során hatalmasat esett, és ez sem viselte meg, de a fokozatosság elvét megtartva egyelőre csak másod- és harmadik kategóriás nemzetközi versenyekre utaztatom. Miatta maradt egyébként Budapesten az ötvenöt kilós Dobozi Zoltán is, legalább edzeni tudjanak.”A többieknek a verseny után erre sem lesz gondjuk, bizonyosan nem fognak edzőpartnerhiányban szenvedni, hiszen a hónap végéig kinn maradnak Oroszországban, s a helyiekkel készülnek együtt a szeptemberi, New York-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
3 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája