Magyar kapus az MU-ban

Vágólapra másolva!
2003.07.13. 15:44
Címkék
Minden fontos kérdésben megegyeztek az érintett felek, így a Manchester United gárdája leigazolja Tim Howardot, a New York/New Jersey MetroStars amerikai válogatott kapusát.
Tim Howard (Forrás: metrostars.com)
Tim Howard (Forrás: metrostars.com)
Tim Howard (Forrás: metrostars.com)
Tim Howard (Forrás: metrostars.com)
Tim Howard (Forrás: metrostars.com)
Tim Howard (Forrás: metrostars.com)
A 24 esztendős, kilencszeres amerikai válogatott Howard - mint azzal korábban, Magyar kapust figyel az MU című cikkünkben már foglalkoztunk - édesanyja révén magyar állampolgársággal is rendelkezik. Az előzetes találgatások szerint szerződtetésére csak a jövő évben került volna sor, amikor Magyarország uniós csatlakozásával már Howardra sem vonatkozna a brit hatóságok korlátozása, mely szerint csak a hazája válogatott mérkőzéseinek 75 százalékán szereplő játékos kapja meg a munkavállalási engedélyt. A várakozásra mégsem volt szükség, hiszen a klub által beadott munkavállalási engedélyre vonatkozó kérvényt a hatóságok végül elfogadták. Így az igazolás a legjobb úton halad, nekünk pedig marad a sporttörténeti tény: Tim Howard lesz az első magyar (állampolgárságú) futballista, aki a világhírű United játékosának mondhatja magát.

A Manchester United kétmillió dollárt fizet a kapusért, de nem a MetroStars együttesének, hanem a ligában játszó összes futballista játékjogát birtokló profiligának (MLS). Howard alapfizetésként 1.4 millió dollárt keres majd egy évben, ez 320 millió forintnak megfelelő összeg. És, amennyiben - a világbajnok francia Fabien Barthez árnyékából kilépve - sikerülne hősünknek stabil elsőszámú kapussá kinőnie magát, megfejelhetné ezt egy hasonló nagyságrendű prémiummal is. És ez utóbbi Barthez idei formáját tekintve egyáltalán nem lenne meglepetés...

Ennek megfelelően nyilatkozott Howard is: "nem mindennapi lehetőség ez a szerződés számomra, igyekszem élni vele." "Nem dőlhetek hátra, kemény munkára lesz szükség ahhoz, hogy bebizonyítsam a manchesteri vezetőknek: jó döntés volt, hogy engem választottak" - tette hozzá végül az amerikai-magyar kettős állampolgárságú hálóőr.
Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
15 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem nem lőtt – ejtett

Népsport
38 perce

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
56 perce

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
1 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik