Végítélet Nyíregyházán

Az első döntés után még élt a remény, hogy egy elfogadható bajnoki helyezéssel módosítják elképzelésüket a városatyák, ám hiába harcolta ki háromévnyi szünet után újra a négy közé jutást és vele együtt a nemzetközi kupában való indulás lehetőségét a Botos Ferenc vezette együttes, a képviselő-testület egyetlen fillért sem szavazott meg az NYVRC működésére. Mindez már előrevetítette annak a lehetőségét, hogy 1998 magyar bajnoka, húszéves élvonalbeli múlttal a háta mögött eltűnik a férfi röplabdázók egyre "foghíjasabb” térképéről.
"A csapatot működtető Szabolcs Gabona-NYVRC Kft. tulajdonosi köre úgy döntött, hogy megindítja a gazdasági társaság végelszámolását, ami a jogutód nélküli megszűnést is jelenti egyben – közölte a hétfői sajtótájékoztatón Balogh István, aki május 31-ig a kft. ügyvezetői posztját töltötte be, innentől kezdve pedig a végelszámolást irányítja. – Ettől függetlenül még elindulhattunk volna a következő évi küzdelemsorozatban, hiszen a Magyar Röplabdaszövetség férfi vonalon is amatőrbajnokság kiírásáról döntött, ami azt jelenti, hogy nem kötelező a gazdasági társasági forma. Csakhogy számunkra jelzés értékű az önkormányzat határozata, amely szerint a városban nemkívánatos a férfi röplabda, és ezek után még csak arra sincs erkölcsi alapunk, hogy egy vegytiszta amatőrgárdával nekivágjunk a folytatásnak. Az önkormányzat kivonulása a csapat mögül óriási jelentőséggel bír, mást ne mondjak, a márciusi döntés után egy korábbi támogatónk lépett vissza a szponzorálástól, majd megjelent egy másik nyíregyházi csapat mellett…”

Nemkívánatosnak érzik magukat

Szó, mi szó, a végelszámolás mostanában nem ismeretlen fogalom a nyíregyházi sportéletben, hiszen a szabolcsi megyeszékhely korábbi első számú futballcsapatánál, a Nyírség-Spartacusnál is hasonló lépésre szánta el magát a tulajdonos. A hasonlóság abban is kísérteties, hogy a két gárda legutóbb éppen 1998-ban szerzett bajnoki címet (igaz, a labdarúgók "csak” a másodosztályban). A még mindig csak 27 esztendős sportvezető, Balogh István éppen öt évvel ezelőtt, vagyis a bajnoki cím elhódításának időpontjában kezdte el pályafutását mint szakosztálytitkár, most pedig neki kell asszisztálnia a korábbi sikercsapat megszüntetéséhez.
"A kft. egyik tulajdonosánál, az NYVSC-nél a legutóbbi elnökségi ülésen felvetődött, hogy az egyesület ismét szakosztályként veszi szárnya alá a csapatot, méghozzá bér jellegű kifizetések nélkül, pusztán a működési költségeket finanszírozva – beszélt a megmenekülés egyik lehetőségéről Balogh István. – Ezt az ötletet is el kellett vetnünk, hiszen az így szükséges öt-hatmillió forint előteremtésében is kizárólag az önkormányzatra támaszkodhattunk volna. Márpedig a testületnél azóta már kimondták, hogy nemkívánatosak vagyunk. Jelen helyzetben biztosnak tűnik, hogy sem az Extraligában, sem az NB I-ben, sem pedig az NB II-ben nem áll rajthoz a nyíregyházi férficsapat.”
A végelszámolás nemcsak az NYVRC visszalépését jelenti, hanem azt is, hogy a kft. eddigi alkalmazottjai lemondhatnak arról a tartozásról, amely velük szemben november óta felhalmozódott. Ez által a játékosok szabadon igazolhatók. Az ügyvezető nem árulta el, mekkora tételről is van szó, de biztosan állíthatjuk, hogy több millió forintról. Ennél is nagyobb baj viszont, hogy a magyar röplabdázás ismét elveszített egy nagy hagyományú csapatot, amely bajnokságot (1998), és kupát (1991) nyert, valamint válogatott játékosok egész sorát nevelte ki.

Csapdára hivatkozik az önkormányzat

Balogh István mondataiban nem egyszer bukkant fel a nyíregyházi önkormányzat neve, hol közvetlenül, hol közvetve utalva a város vezetőségének felelősségére. A kritizált önkormányzat nevében Tukacs István alpolgármester reagált a volt ügyvezető szavaira.
"Azért nem támogatjuk a férfi röplabdát, mert a csapatot működtető kft. életképtelennek bizonyult. Ez alatt azt értem, hogy a csapatnak nem volt már egyéb támogatója, az önkormányzat pedig egymagában nem tud eltartani első osztályú csapatot. Persze, felvetődhet, hogy amatőr alapon létezzen tovább az együttes, de az NYVRC az elithez akart tartozni, ahhoz pedig nem elegendő, amit a város tudna adni. Az elvünk az, hogy legalább annyi pénzzel támogassák más szponzorok az adott csapatot, mint amennyit az önkormányzat ad. Valójában az önkormányzatok csapdába kerültek, hiszen nem mi ígértük meg, hogy a magyar sport gazdasági alapon is életképes lehet, hanem a hivatalos sportpolitika. Sajnos bebizonyosodott, hogy a gazdasági szféra nem lát fantáziát a hazai élsportban. Nem örülök neki, hiszen így mindenki az önkormányzatok segítségében reménykedik, nagy terhet rakva rájuk. Természetesen én is nagyon sajnálom, hogy erre a sorsra jutott a férfi röplabda, de valamilyen alapon szelektálnunk kellett. Úgy döntöttünk, hogy a férfi kézilabdázókat és kosárlabdázókat, valamint a női röplabdázókat támogatjuk, fél évre fejenként tíz-tizenkétmillió forinttal. Ezen első osztályú együtteseknek van szponzori hátterük, az előbbi kettő névadó támogatót tud felmutatni, és kellően nagy az érdeklődés irántuk. ”
A jelek szerint a város kiválasztott három csapatot, amelyben fantáziát lát, és őket az eddiginél is jobban támogatja. A női röplabda például hatmilliót kapott korábban, most körülbelül a dupláját, a süllyesztőbe kerülő férfiak pedig legutóbb hárommillióval gazdagodtak. Egyébként az a hír járja, hogy az önkormányzat közreműködésével vesztette el márciusban azt a bizonyos támogatóját az NYVRC, és a szponzor egy másik együttes mellé állt – az érvényes szerződés ellenére.

Megtévesztő morzsák, futás a pénz után

Többszörösen is furcsa helyzetben van Botos Ferenc. Az egyik legeredményesebb hazai szakember irányította az 1998-ban bajnokságot nyerő NYVSC-t,
és ő az, aki utolsóként (kénytelenek vagyunk így fogalmazni) dolgozott trénerként. Sőt, a sportág történetében visszafelé haladva érdekes, egyúttal teljesen véletlen összefüggést fedezhetünk fel: azok a csapatok, amelyeket Botos a csúcsra vezetett (Bp. Honvéd, az Újpesti Dózsa férfi- és női együttese, Tungsram női csapata, NYVRC), megszűntek. Még egyszer hangsúlyoznánk, semmiféle kapcsolatot ne keressenek az edző személye és az említett csapatok elpárolgása között.
"Először egy érdekességet hadd említsek meg: amikor megnyertük 1998-ban a bajnokságot, ötéves szerződést kötött velem az NYVSC, amely most járt volna le. Más kérdés, hogy 2001 elején távoznom kellett – magyarázta Botos Ferenc. – Már akkor úgy láttam, kezdenek elpártolni a csapattól, ebben az idényben pedig decembertől kezdett bizonyossá válni: nagy bajok lesznek. Elmaradtak a fizetések, de biztattak minket, hogy előbb-utóbb minden megoldódik, főként abban az esetben, ha bekerülünk a négy közé. Néha-néha csepegtettek egy kis pénzt, aztán márciustól már azt sem. Aztán kiderült, a négy közé jutás sem idéz elő változást, vagyis lényegében csak hitegettek minket. Egyszersem mondták: nem érdemes csinálnotok, keressetek csapatot, amíg lehet, de a játékosokkal egyetemben én sem akartam slamasztikában hagyni az együttest. Hát, ez lett a vége. Valószínűleg örökre búcsút mondhatunk a pénzünknek, én például 1 millió 200 ezer forintnak. Csak azt kívánhatom, hogy éljen tovább a sport, mert ez a magyar kultúra része, és igenis ápolni kell a hagyományokat.”
Botos tehát kitartott, mint ahogy Bugyi József, a csapat liberója is, aki utánpótlásedzőként dolgozott a játék és tanári állása mellett.
"Szerény számításaim szerint a kft. mintegy nyolc-tízmillió forinttal tartozik, és ebből semmit sem láthatunk – mondta Bugyi József. – Miután korlátolt felelősségű társaságról van szó, a tulajdonosok mossák kezeiket, és kész. De nem értem az önkormányzat pálfordulását sem, hiszen egy fillért sem szavazott meg a csapatnak. Nem értem, valahol a háttérben kell keresni a magyarázatot. De nem akarok felelőtlenül mondogatni, mert az utánpótlást szeretnénk megmenteni a jövő számára. Egy biztos, öt-hatmillió forintért igenis fent lehet tartani egy amatőrcsapatot, ami azért is jó, mert így mindig megvan a lehetőség a megújulásra. Így viszont tíz-húsz éve keményen dolgozó emberek munkájának eredménye hullik szét. Egyszerűen nem értem, és azt sem, miért nincs, aki kiállt volna értünk az illetékes helyen. Abban reménykedem, mint ahogy a korábban az első osztálytól búcsúzó kézilabdázóknál és kosárlabdázóknál, az önkormányzat kiáll az utánpótlás mellet, és átvészelheti a férfiszakág a nehéz időket.”