Triatlon: Ismét nevezési csúcs?

2003.07.07. 22:49
Címkék
Jubileumi triatlonversenyt rendeznek vasárnap a Balaton déli partján. A fonyódi SYMA-Balaton Nagydíj az idén immár tizedik alkalommal várja a vállalkozó kedvű sportembereket, és az előzetes nevezések alapján ezúttal is új részvételi csúcs várható.
A hétfői budapesti tájékoztatón bejelentették: június végéig mintegy kettőszázhetvenen jelezték, hogy teljesítik a 2.5 kilométer úszásból, 80 kilométer kerékpározásból és 20 kilométer futásból álló távot. Lomnici Attila főrendező kiemelte: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a viadal (nem mellékesen a középtávú országos bajnokság) a legnépszerűbb az országban, ráadásul az élsportolókkal együtt indulhatnak az amatőrök. Sokan érkeznek külföldről, és a szervezők számára kiemelten fontos, hogy mindenki kellemes emlékekkel távozzon Somogyból. Az idén is lesz miért hajtani, hiszen a legjobbak között egymillió forint pénzdíjat és további értékes tárgyjutalmakat osztanak szét. Az esélyekről egyelőre nehéz bármit is mondani, hiszen a sűrű nemzetközi versenynaptár és a válogatott keret tagjainak svájci magaslati edzőtábora miatt ezúttal nem állhat rajthoz minden korábbi győztes. A házigazdák ennek ellenére izgalmas és színvonalas küzdelmet remélnek; annál is inkább, mert nagy nevekben azért nem lesz hiány. A hölgyeknél a címvédő Molnár Erika távollétében a tavalyi bronzérmest, a hosszú távú magyar bajnokság első helyezettjét, Harsányi Zsuzsát tartják az egyik favoritnak, de például a győri Danka Olga és több tehetséges fiatal is képes lehet remek szereplésre. A férfiaknál az elmúlt évi aranyérmes, Lehmann Tibor a klagenfurti Ironman-versenyen szerepelt az elmúlt hét végén, így még bizonytalan, hogy vállalja-e a fonyódi indulást. A két évvel ezelőtti győztes, Hóbor Péter, a hosszú távú bajnok Ferenci Kornél, valamint a kaposváriak két válogatottja, Szilágyi Egon és Kiss Gyula a hírek szerint harcba száll az első helyért. Természetesen az idén is várható meglepetés, és a nemzetközi mezőny tagjairól sem szabad elfeledkezni. A Duracell országos bajnokság indulói vasárnap 11.15 perckor vágnak neki a versenynek a fonyódi kikötőből, és többek között a Balaton vízével, Somogy megye dimbes-dombos tájával és a fonyódligeti strand látványával is megismerkedhetnek majd közelebbről.
Legfrissebb hírek

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
18 perce

Elemzések, adatok, vizualizációk – már letölthető a digitális futballelemző mobil alkalmazás

Minden más foci
20 perce

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
24 perce

NB I: Pető góljával egy félidő után vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
36 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
42 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
56 perce

NB II: Kétgólos előnyben a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
1 órája