Sporttal ünnepeltek Budapesten

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.06.22. 21:22
Címkék
Már kora délelőtt benépesedett a Puskás Stadion toronyépületének környéke. Megkezdődött a Samsung miniolimpia, amelynek keretében olimpiai bajnokok nevét viselő általános iskolák diákjai mérték össze tudásukat.
A hagyományos, 9. alkalommal megrendezett Samsung Olimpiai Futófesztiválon ezúttal 17 sportág válogatott keretének tagjai is rajthoz álltak. Schmitt Pál, a MOB elnöke köszöntötte a résztvevőket, örömét fejezte ki, hogy a fiatalabb és az idősebb sportkedvelők is szép számmal, sporttal ünneplik a Nemzetközi Olimpiai Napot. A mezőny Schmitt, Aján Tamás MOB-főtitkár és Kju Dam Cso, a Samsung Electronics Magyar Rt. elnökének rajtjelére 11 órakor vágott neki az ötkilométeres távnak. Az időt ezúttal nem mérték, hiszen az volt a lényeg, hogy mindenki teljesítse a távot, mozogjon, tegyen valamit az egészségéért. A pódiumon tíz sportág legjobbjai tartottak rögtönzött bemutatót, s a többezer résztvevő büszkén viselte a pólót, amelyen ez a felirat állt: "Én is a magyar olimpiai csapatért futottam.”Besenyei Péter motorosműrepülő-világbajnok kivételes produkciójával valósággal ámulatba ejtette a jelenlevőket.Jutalmazott tanulók

A Nemzetközi Olimpiai Nap alkalmából az olimpiai szoborparkban rendezett megemlékezésen Schmitt Pál, a MOB elnöke mondott ünnepi beszédet. Steiner Pál polgármester házigazdaként köszöntötte a szép számban megjelent olimpiai bajnokokat, és az olimpiai bajnokok nevét viselő iskolák képviselőit. A koszorúzás előtt Kju Dam Cso elnök és Facskó István, a Samsung igazgatója osztotta ki az olimpiai diplomákat a "Jó tanuló, jó sportoló” nevű pályázat keretén belül az olimpiai iskolák legjobbjainak. Samsung Olimpiai Diplomában részesült Győrfi Anita (cselgáncs, Csík Iskola), Horváth Tímea (kajak-kenu, Zuglói Hajós-iskola), Tóth Lilla (cselgáncs, Csík Iskola), valamint Bocskó Botond (cselgáncs, Csanády Iskola), Csütörtöki Attila (úszás, Zuglói Hajós-iskola), és Hentz Gergő (taekwondo, Hódmezővásárhelyi Halmai Iskola).
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
31 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
7 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik