Auriol: a sivatag erősebb nálad

A sivatagi show főszervezője, aki mindmáig egyedüliként autóval és motorral is meg tudta nyerni a világ legnehezebb tereprali-megméretését, az útvonalról (Franciaország– Spanyolország–Marokkó–Mauritánia–Mali–Burkina Faso–Mali–Mauritánia–Szenegál), az új szabályokról és a jövőre 26. alkalommal tartandó viadal részleteiről beszélt.

– Minden évben megpróbálunk valami újat kitalálni – kezdte Auriol. – Az idei januári, jubileumi viadalon új környezetben versenyeztek a párosok, jövőre viszont visszatérünk a hagyományos helyszínekhez. Klasszikus pályákon, a régi dakarosok által jól ismert országokban zajlik majd a 26. viadal.
– Keményebb lesz, mint az idei volt?
– Nehéz ezt megítélni, hiszen ha visszatekintünk a Dakar elmúlt negyed évszázadára, úgy tűnik, mintha mindig egyre keményebbek lennének a viadalok, és ezt nagyon nehéz fokozni. Ezért inkább azt mondanám, ez a verseny más lesz, mint az idei volt. Egyébként is, itt nem a pályák a kemények, hanem maga a sivatag, és a szituációk, amelyekbe keveredik az ember, ha valami technikai gondja van.
– Azért önöknek is van némi közük ahhoz, hogy mennyire nehezek a pályák.
– Elhiszi, ha azt mondom, hogy nem sok? Tudja, mi kijelölünk egy útvonalat, amelyen adott pillanatban még kemény a homok, egy hét múlva azonban, egy homokvihar után már süppedős a talaj, és megtréfálja a pilótákat. De ebben pont ez a szép. Nem mi döntünk, hanem a természet.
– Az eredeti útvonaltervben nem szerepelt Burkina Faso. Miért változtattak?
– Jó ötletnek tűnt, hogy ott legyen a pihenőnap. Nagyon kedves hely, ráadásul a régi dakarosok szerettek ott versenyezni, és hiányzott nekik ez a helyszín, hiányzott a fekete Afrika.
– Ha jól tudom, nemcsak a helyszínek változtak, hanem a szabályok is. Ezek közül talán a legfontosabb az automata kerékfújó rendszer betiltása a négykerékhajtású autókban. Miért volt erre szükség?
– Az autók folyamatosan változnak, és a szabályoknak alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz, ha meg akarjuk tartani az egyensúlyt a gyorsaság és a biztonság között. Nagyon veszélyes lenne éveken keresztül ugyanazokat a szabályokat alkalmazni. Azért van szükség a szigorításokra, mert a terepjárók egyre gyorsabbak, és az élversenyzők például már alig fékeznek a dűnék tetején, szinte átrepülnek rajtuk. Ráadásul az automata kerékfújó nagyon drága, ha betiltjuk, akkor talán a privát versenyzőknek nagyobb esélyük lesz a gyáriakkal szemben.
– Miért tartotta fontosnak, hogy Magyarországra jöjjön népszerűsíteni a Dakart?
– Tavaly hat autós páros és egy motoros képviselte az országukat, és persze az a cél, hogy ha lehet, még többen csatlakozzanak a mezőnyhöz. Tavaly a versenyzők ötven százaléka újonc volt, ez jó arány, de ha lehet, még javítani kellene rajta.
– Mi az a lecke, amit feltétlenül meg kell tanulniuk a magyaroknak, ha teljesíteni akarják a viadal távját?
– Mindenekelőtt alázatosnak kell lenniük, és ne szégyelljenek tanácsot kérni, mert előttük már jó néhányan teljesítették a távot, és vannak hasznos tapasztalataik.
– Annak idején ön is beleesett abba a csapdába, hogy azt hitte, már minden tud a Dakarról?
– Igen. Nyolcvannyolcban balesetet szenvedtem motorral, mindkét lábam eltört. Nem volt más választásom, átültem egy Buggyba. Jó volt a csapat, jó az autó, két szervizkamion segített minket – a Dakar királyai voltunk. Legalábbis ezt hittük. Aztán a verseny pontosan az első szelektív szakasz 56. kilométeréig tartott számunkra. Csalódott voltam, azt kérdezgettem magamtól, mit rontottam el. Ez is fontos, hogy az ember saját magában keresse a hibát. És hogy megtanulja, attól, hogy sok pénzt öl bele a versenybe, még nem biztos, hogy nyer. Szerénynek kell lenni, mert a sivatag erősebb, mint te vagy.