Zágrábban tesztelnek

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2003.06.04. 20:50
Címkék
Nincs megállás, szombaton és vasárnap Athén után ismét rajtkőre lépnek a Bp. Spartacus válogatottjai, a Turi György vezette bázis legjobbjai Zágrábban, a hagyományos Arany Medve nemzetközi viadalon vendégszerepelnek.
Cseh László Athénban letette a névjegyét
Cseh László Athénban letette a névjegyét
Cseh László Athénban letette a névjegyét
Cseh László Athénban letette a névjegyét
Cseh László Athénban letette a névjegyét
Cseh László Athénban letette a névjegyét
Mivel tavaly is pont ekkor rendezték az eseményt, Turi csupán annyit kér a versenyzőitől, hogy mindenki javítsa meg a legutóbbi zágrábi idejét. A vezetőedző amúgy optimista, szerinte jó állapotban vannak a tanítványai, ez pedig mindenképpen bíztató a július 20-án rajtoló barcelonai világbajnokság előtt.
Az összkép tehát rózsás, és mindez egyénekre lebontva is igaz. Turi tartja: az olimpiai bajnok Kovács Ágnes edzéseredményei megnyugtatóak, így van esély arra, hogy a tavalyi, berlini Európa-bajnoki szereplést feledtesse Barcelonában.
"Ági sokkal jobb állapotban van, mint tavaly ilyenkor, meglátszik rajta, hogy Phoenixben ismét a régi, itthon megszokott szisztéma szerint végzi az erőfejlesztést. Biztos vagyok benne, hogy a berlini idejénél mindenképpen jobbat fog úszni Spanyolországban” – mondta a főedző.
Kovács Ágnes mellett a 400 méter vegyesen legutóbb Eb-ezüstig jutó Batházi István is a tengerentúlról tért vissza a napokban. Turi szerint ő is jó állapotban érkezett meg a Kőér utcai bázisra, ám neki nem a zágrábi viadal lesz a fokmérő, hiszen ott nem rendeznek versenyt 400 méter vegyesen (egy héttel később, a barcelonai tesztversenyen már igen…). Batházi mellett a fiatal Cseh László is a hosszabbik vegyes úszó számban akar maradandót alkotni a világbajnokságon. Néhány hete Athénban, az Akropolisz-kupán már jelezte, a formája töretlen – a LEN-ponttáblázat alapján ő lett a viadal legeredményesebb férfiversenyzője –, így arra is esély van hogy a vb-n is meglepje az ászokat.

Arany Medve nemzetközi nagymedencés verseny, Zágráb (június 7–8.)

A magyar csapat


Férfiak. Güttler Károly, Zubor Attila, Cseh László, Batházi István, Batházi Tamás. Nôk. Kovács Ágnes, Risztov Éva, Reményi Diána, Szepesi Nikolett, Lipcsei Krisztina, Taray Kata

Mare Nostrum, nemzetközi nagymedencés verseny, Róma (június 7–8.)

A magyar csapat


Férfiak. Kerékjártó Tamás, Bodor Richárd, Kolozár Dávid
Risztov Éva produkciójával is elégedett a Bp. Spartacus trénere – Éva a már említett Akropolisz-kupán négy aranyérmet jegyzett –, és ugyancsak elnyerte Turi tetszését Reményi Diána hozzáállása (ő is vb-induló, 200 méter mellen tempózott szintet). A spartacusosok közül Kovács, Risztov, Reményi, Güttler Károly, Batházi és Cseh már biztos világbajnoki induló, Zubor Attila ellenben még nem úszta meg a szintidőt. A 100 méter gyorson vb-ötödik sprinter Zágrábba is ezzel a céllal utazik. A szakvezetés a női 4x100 méteres vegyes váltót is benevezné Barcelonában, igen ám, de egyelőre háton és pillangón nincs kvalifikált tagja a négyesnek (Kovács Ágnes és Risztov helye biztos). Turi reméli, Szepesi Nikolett háton hamarosan megússza a szintet, Taray esetében viszont most nem sok esélyt lát erre. Lipcsei Krisztina külön történet. Ô bár a Spartacus medencés úszója, egyre valószínűbb, hogy a hosszútávúszók között szerepel majd Barcelonában. Ott már megúszta a szintet.
Nemcsak Zágrábban, Rómában is lesz magyar úszó a vízben, a Mare Nostrum nemzetközi viadalon a 200 méter vegyesen Eb-negyedik Kerékjártó Tamás mellett a rövid pályás Eb-bronzérmes Bodor Richárd, valamint az amúgy tengerentúlon tanuló és tréningező Kolozár Dávid szerepel.
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik