Vívás: Kérdőjelek vannak a válogatottakban

2003.06.04. 22:20
Címkék
Bár egy-két hely sorsa még kérdéses, Szabó Bence szövetségi kapitány kihirdette az Európa- és világbajnokságon szereplő csapatokat. Mint minden évben, ezúttal is az időben később sorra kerülő világbajnokság a hangsúlyosabb verseny  értékét az idén az is növeli, hogy az olimpiai kvalifikációba is beszámít , ám a kontinensbajnokságon is erős magyar küldöttség lép pástra.
A férfi tőrcsapat például azonos összeállításban indul mindkét világversenyen – igaz, túl nagy választék sajnos nincs ebben a szakágban –, míg a férfi kardcsapatnál azon múlik az "azonosság”, hogy az áprilisban Achilles-ín-szakadást szenvedett Nemcsik Zsolt teljes értékű harcos lesz-e októberre. Ha nem, akkor az Eb-hez hasonlóan a vb-n is a fiatal Decsi Tamás szerepel. A kapitány nem titkolta, hogy a legnehezebb dolga a férfi párbajtőr esetében volt, ahol öt kiválóság közül kellett döntenie azt figyelembe véve, hogy a tavalyi egyéni Európa-bajnok Boczkó Gábor első lett a hazai ranglistán, ami automatikus vb-indulást jelent, ám a világranglistán ő a leggyengébb magyar. Kovács Iván éppen ellenkezően produkált: a hazai válogatókon és a válogatónak számító Világkupa-versenyeken gyengébb volt, viszont az idény legerősebb Vk-fordulóját, a barcelonai GP-t megnyerte. Bonyolította a helyzetet, hogy Kulcsár Krisztián, aki tagja lett volna az Eb-csapatnak, munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a kétszeri felkészülést, így csak a vb-re utazik. Szabó Bence mind az ötüknek versenyzési lehetőséget akart adni, hogy az olimpia előtt egyikük se essen ki a harcból, ezért megosztotta a szerepeket.A női tőrözőknél a tavalyi vb-bronzérmes Mohamed Aida és Knapek Edina, valamint Varga Gabriella helye mindkét versenyen "bombabiztos”, Varga Katalin és Jeszenszky Szilvia szerepéről azonban csak a hónap közepén sorra kerülő New York-i Vk után dönt a kapitány. Női párbajtőrben az Eb-n újoncot avatnak Kiskapusi Dóra személyében – mivel a szülés és sérülés miatti másfél éves kihagyás után visszatért Nagy Tímea csak a vb-n indul. Olimpiai bajnokunk kérése volt, hogy az Eb helyett hadd indulhasson inkább a ranglistapontokat adó Vk-versenyeken, mert hasznosabb, ha gyűjti a pontokat, és kiemeltként vághat neki a vb-nek. A válogatottak számára közös Eb-tábor nem lesz, hiszen ki itt, ki ott versenyez még a kontinensbajnokság előtt is, aztán augusztus 4-én elkezdődik az universiadéra, majd augusztus 25-én a havannai világbajnokságra való felkészülés. Legjobbjaink az első hetet a fővárosban töltik, majd két hétre beköltöznek a tatai edzőtáborba, végül újabb egyhetes budapesti közös munka után útra kelnek Kubába.
Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája