Buttot őrizetbe vették

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.06.03. 21:37
Címkék
Egy nő feljelentése után letartóztatták Nicky Buttot, a Manchester United középpályását. A vörös hajú játékos a nő állítása szerint május 4-én erőszakoskodott vele egy éjszakai bárban. Buttot néhány órán át tartó őrizet és kihallgatás után, óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de nem zárták ki az eljárás megindításának lehetőségét.
Joe Cole és Rufus Brewett, a West Ham United duója megúszta a rendőrségi eljárást, amelyet a Bolton Wanderers elleni április 19-i mérkőzést követő verekedés vont volna maga után. Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) szintén megszüntette az eljárást Peter Beardsley egykori angol válogatott csatár ügyében. A nyolcvanas évek sztárja a Newcastle United utánpótlásedzőjeként dolgozik, és két fiatal játékos azzal vádolta meg, hogy durván megfélemlítette őket. Az FA azonban alaptalannak ítélte a vádakat, és felbontotta a "szarkák”, valamint a futballisták közötti szerződést.Még egy fegyelmi ügyről szót kell ejtenünk. Az FA három mérkőzésről eltiltotta Duncan Fergusont, az Everton skót középpályását, aki szándékosan fejbe könyökölte Joey Gudjonssont, az Aston Villa játékosát. A két csapat májusi mérkőzésén Graham Poll játékvezető nem látta a jelenetet, de a fegyelmi bizottság a videofelvétel alapján elítélte Fergusont.És akkor a játékospiacról! Korántsem biztos, hogy a Blackburn Roversben folytatja pályafutását Lorenzo Amoruso, a skót Rangers olasz veteránja. Az már biztosnak tűnik, hogy elhagyja az Ibrox Parkot, de a Rovers útjába állhat a Manchester United és az Arsenal, amely szintén szeretné a soraiban látni. "Tényleg megkeresték a menedzseremet ezek a klubok, de még túl korai lenne bármiről is dönteni. Igazából Glasgow-ban szeretném befejezni a pályafutásomat, de más lehetőségeket is figyelembe kell vennem” – mondta Amoruso.Az Arsenal egy francia védőt is kiszemelt, Philippe Mexést, az Auxerre bekkjét szívesen látná a soraiban. A játékos pedig szó nélkül elhagyná a kék-fehéreket, akikben megrendült a bizalma. Az Auxerre ugyanis decemberben 2006-ig meghosszabbította a szerződését, majd áprilisban közölte: felejtse el a megállapodást, mert Guy Roux edző nem akar sokáig sztárokkal dolgozni.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
9 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
12 perce

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
13 perce

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
22 perce

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
27 perce

Női kézilabda BL: Győr–Esbjerg

Kézilabda
31 perce

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
33 perce

Jonas Vingegaard a Bola del Mundón megnyerte a Vueltát

Kerékpár
37 perce
Ezek is érdekelhetik