Hegedűs B-mintájának is pozitív az eredménye

2003.06.02. 20:41
Címkék
Miután a B-minta általában igazolja az A-próba eredményét, nem csodálkozhatunk azon, hogy a kajakos Hegedűs Róbert tesztje másodjára is pozitív eredményt hozott.
Maga a versenyző bizonyára továbbra is értetlenül áll az esettel szemben, hiszen eddigi első, s a hivatalos fórumokon való megnyilatkozásig alighanem utolsó kommünikéjében szintúgy ennek adott hangot.A Magyar Kajak-kenu-szövetség a hivatalos értesítéssel egy időben, május 22-én hozta nyilvánosságra, hogy az általa kért április eleji, szúrópróbaszerű doppingvizsgálaton Hegedűs Róbert A-mintája pozitív lett. Miután a versenyző által kezdeményezett B-próba az OSEI értesítése szerint szintén pozitív, Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára kezdeményezte az MKKSZ fegyelmi bizottságánál a versenyző ellen az eljárás elrendelését.Információink szerint a testület 15 napon belül kitűzi az első fegyelmi tárgyalás időpontját, amelyen Hegedűs jogi képviselője révén, továbbá orvosszakértők bevonásával harcolhat igazáért. Versenyzőtársai – olimpiai- és világbajnokok – az elmúlt hét végén nyílt levélben álltak ki a sprintkajakos mellett. Az esetleges csatavesztés kétéves eltiltást vonhat maga után, ami a 30 esztendős kajakos visszavonulását előlegezné meg.
Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
7 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
12 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
20 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
23 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
42 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
43 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
50 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája