Kahn menne, de nem eladó

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.05.16. 23:06
Címkék
Oliver Kahn pénteken sajtótájékoztatót hívott össze Münchenben, hogy véget vessen mindenféle vele kapcsolatos, klubcseréjéről szóló találgatásnak. "Talán minden játékos életében elérkezik az a pillanat, amikor rádöbben, hogy mennyi mindent elért már a klubjával, és elkezd töprengeni, hogyan lehetne még sikeresebb. Aztán hamar rájön: új kihívásokat kell keresnie  célzott Ollie a klubváltásra.
Tette mindezt azután, hogy Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető részvénytársaság első embere az Abendzeitung pénteki számában kijelentette: Kahn kapus nem megy sehová, az egyesületnél marad. "Szerződése 2006-ig érvényes, még ha tizenöt ajánlatunk is lenne, akkor sem engednénk el” – mondta Rummenigge a müncheni lap hasábjain.Mindazonáltal Kahn nem tért ki arra, hogy mely gárdák keresték meg eddig – ha egyáltalán megkeresték. "Semmi konkrétummal sem tudok szolgálni” – válaszolt az érintett a Manchester Unitedhez való igazolását firtató kérdésre. A 33 éves hálóőr, aki 1994 óta áll a Bayern alkalmazásában, tehát nem eladó és egyelőre nem megy sehová. Még ha szeretne is.A német és a nemzetközi sajtó több csapattal is összeboronálta már Kahnt, mindenek előtt az újdonsült angol bajnok Manchester Uniteddel. Az MU tudniillik új kapuvédőt keresne a mostanában – finoman fogalmazva is – pocsék formában hárító francia Fabian Barthez helyére, aki hatalmasakat hibázott például a Real Madrid elleni BL-visszavágón (4–3) is.Sir Alex Ferguson szavai a brit Daily Mailben némiképp provokatívnak tűnnek Rummenigge ugyanaznap, de a csatornán túl megjelent nyilatkozata ismeretében, a "vörös ördögök” menedzsere ugyanis az első számú kiszemeltjeként aposztrofálta a világbajnoki ezüstérmes hálóőrt. "Egy olyan vezéregyéniség hátul, mint Kahn – azt hiszem, ez lenne a legideálisabb megoldás a számunkra” – tette hozzá Sir Alex.Lapzártakor egyelőre csak egy dolgot tudhatunk biztosan: amit autentikus források az utóbbi időben váltig állítottak, nem volt légből kapott információ, a világ legjobb kapusának tartott futballista valóban fontolóra vette, hogy más együttesben folytatja pályafutását.A Bayern Münchennel kapcsolatos hír az is, hogy ma Rudi Völler német szövetségi kapitány adja át a csapatnak a bajnoki salátástálat. A ceremóniára a bajorok szezonbeli utolsó hazai mérkőzését, a VfB Stuttgart elleni találkozót követően kerül sor. Pizarróék egyébként már az új, 2003–2004-es idényre "érvényes” szerelésükben lépnek pályára. Tv: a Sport1 ma 18 órától felvételről számol be a Bayern München–VfB Stuttgart találkozóról
Legfrissebb hírek

Szombaton debütál Mocsi Attila csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
10 perce

Népsport: Gönczy Lajos az Adrián is helyt állt

Népsport
11 perce

Egy mérkőzésre tiltották el az MTK fiatal középpályását

Labdarúgó NB I
23 perce

Az éllovas Mbappé 60 gólnál tart, a 33 gólos Varga Barnabás 13. a legeredményesebbek rangsorában

Minden más foci
25 perce

Az Újpest korábbi trénere újra Szabadkán vállalt munkát – hivatalos

Minden más foci
29 perce

Megműtötték a Juve-védőt, legalább egy hónapot ki kell hagynia

Olasz labdarúgás
30 perce

Nebojsa Vignjevics: Az Újpestnek az első három között lenne a helye!

Labdarúgó NB I
42 perce

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik