BL-helyért hajtanak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.05.10. 21:52
Címkék
Ma véget érnek a Premiership küzdelmei, ám a záró forduló előtt még jó néhány kérdés nyitott. A legnagyobb figyelem három találkozóra összpontosul: a ChelseaLiverpool mérkőzés a Bajnokok Ligája-szereplésről, a Birmingham CityWest Ham United és a Bolton WanderersMiddlesbrough összecsapás pedig a kiesésről dönt.
A Poolnak a Premier League megalapítása óta először nyernie kell a Stamford Bridge-en, ha jövőre ismét neki akar rugaszkodni a Bajnokok Ligájának, amely ebben a szezonban csúfosan sikerült neki. A Chelsea-nek jobb gólkülönbsége miatt a döntetlen is elég a rangadón, amelynek tétjét 20 millió fontra becsülik a szakemberek (a Bajnokok Ligájából származó bevétel és a helyezések közötti PL-jutalom különbsége ennyi; a negyedik helyezett nyolc és fél millió fontot kap a ligától).A két csapat a múlt héten egyaránt kikapott, de a Chelsea hazai pályán szinte verhetetlen, zsinórban hatszor győzte le a Liverpoolt bajnoki mérkőzésen Londonban. Tavaly például 4–0-ra nyertek Desaillyék, akiknek elsősorban Michael Owentől kell tartaniuk, a válogatott csatár ugyanis a legutóbbi kilenc bajnokiján tíz gólt szerzett. A Poolnak
Division I
Rájátszás a Premiershipbe jutásért. Elôdöntô, elsô mérkôzések: Nottingham Forest–Sheffield United 1–1 (D. Johnson 55., ill. M. Brown 56. – 11-esbôl). A Wolverhampton Wanderers–Reading találkozó oldalzártánk után ért véget, a mérkôzés kimenetelét a 9. oldalon, a tippmixeredmények között megtalálják. A visszavágókat szerdán és csütörtökön rendezik.
Division I
Rájátszás a Premiershipbe jutásért. Elôdöntô, elsô mérkôzések: Nottingham Forest–Sheffield United 1–1 (D. Johnson 55., ill. M. Brown 56. – 11-esbôl). A Wolverhampton Wanderers–Reading találkozó oldalzártánk után ért véget, a mérkôzés kimenetelét a 9. oldalon, a tippmixeredmények között megtalálják. A visszavágókat szerdán és csütörtökön rendezik.
egyébként nagy rutinja van a szoros befutókat illetően, sorozatban negyedszer van nagy tétje az idényzáró bajnokijának.
A párharc vesztese az UEFA-kupában indul, akárcsak az FA-kupa-döntős Southampton és a Premiership hatodik helyezettje. Az Everton a Manchester United elleni győzelmével megtartja ezt a pozíciót, ha viszont nem nyer, az őt két ponttal üldöző Blackburn a Tottenham elleni győzelmével megelőzheti.
A kiesés elkerüléséért folyó csatában a Boltonnak a saját kezében a sorsa, hiszen ha Sam Allardyce csapata hazai pályán legyőzi a Middlesbrough-t, a West Ham akár győzhet is Birminghamben a City ellen, a Bolton marad a Premier League-ben. Egyébként a képlet a két 41 pontos csapat esetében a következő: az a csapat marad bent, amelyik több pontot szerez, egyenlőség esetén a Bolton a nyerő.
A másodosztályban szombaton elkezdődött a feljutásért folyó rájátszás: Nottinghamben a Forest vezető góljára egy percen belül válaszolt a Ligakupa- és FA-kupa-elődöntős Sheffield United, amely így esélyesként várja a csütörtöki visszavágót.

Tv: a Sport1 ma 16 órától élőben sugározza a Chelsea–Liverpool mérkőzést
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
6 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
7 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
7 órája