Deák Bárdos Pekingig a Vasasé

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 21:35
Címkék
Ha minden igaz, még a pekingi olimpián is szurkolhatunk Deák Bárdos Mihályért. A kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kötöttfogású nehézsúlyú ugyanis a 2008-as ötkarikás játékok végéig meghosszabbította szerződését a Vasasnál, azaz a következő öt esztendőben még a szőnyegen képzeli el jövőjét.
Deák Bárdos Mihály 2008-ig írt alá
Deák Bárdos Mihály 2008-ig írt alá
Deák Bárdos Mihály 2008-ig írt alá
Deák Bárdos Mihály 2008-ig írt alá
Deák Bárdos Mihály 2008-ig írt alá
Deák Bárdos Mihály 2008-ig írt alá
"A sportágon belül a versenyzők nem szokták ilyen hosszú távra elkötelezni magukat, ám Misi céljai eléréséhez megfelelő háttérnek gondolta a klubot – kezdte Bódi Jenő, a piros-kékek vezetőedzője. – Egyébként nem csak vele erősödött a szakosztály, nálunk folytatja ugyanis az 1995-ös fribourgi szabadfogású kontinensbajnokság negyvennyolc kilós ezüstérmese, Óváry László, és visszatért Dvorák László is.”
Utóbbiak azonban már nem aktív versenyzőként segítik a Vasast, hanem az edzői csapatot erősítik, ugyanis jelentősen megnövekedett a munka a Fáy utcaiaknál.
"Az utánpótlás-nevelés terén hatalmas előrelépést hozhat, hogy Gyömrőn és Ve-csésen fiókklubokat hoztunk létre – folytatta Bódi –, és hasonlót tervezünk Pomázon is, ahol a BVSC egykori trénere, Ubrankovics Zoltán felügyelné a munkát.”
A piros-kékek tehát kiemelten foglalkoznak a fiatalok sorsával, a legtehetségesebb utánpótlás-versenyzők a közelmúltban teljes kivizsgáláson estek át a Sportkórházban, s az itt kapott eredmények alapján a jövőben egyéni edzéstervek szerint készülhetnek.
A szakosztály vezetése, élén Kacsó Tibor elnökkel a felnőttek számára is tiszta helyzetet kíván teremteni, négy fizetési kategóriába sorolták a keret tagjait, s premizálásukat eredményességi szempontok alapján határozták meg.
"Leginkább a belső feszültségek oldását szolgálta ez a lépés – indokolt a vezetőedző –, hiszen mindenki számára világossá tettük, milyen teljesítménnyel, melyik kategóriába kerül, és a következő évben mire számíthat. Persze, voltak, akik nem vállalták a feltételeinket, így elváltak útjaink, szerencsére nem haraggal.”
Közéjük tartozik a korábban vb- és Eb-ezüstérmes Hirbik Csaba, a szabadfogású válogatott kerettag Szabó Gergő, és az azóta profi pályafutását befejező Kapuvári Gábor, akik a Váci Formához igazoltak. Ám, hogy tényleg nem táplálnak rossz érzéseket korábbi klubjuk felé, mi sem bizonyítja, mint hogy a csapatbajnokságon továbbra is az angyalföldiek színeiben versenyeznek, és edzeni is visszajárnak a Fáy utcába.
"Sajnáljuk, hogy nem tudtunk velük megegyezni, ám csak azokkal szeretnénk foglalkozni, akik éreznek magukban motivációt – így Bódi. – Lehet, hogy versenyzőink közül valaki csak egy magyar bajnoki hatodik helyig jut majd, de ha a klub segítségével kihozott magából mindent, megérte. Neki is, nekünk is…”
Legfrissebb hírek

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
11 perce

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
33 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
1 órája

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
1 órája

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
1 órája

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
1 órája

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
1 órája

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik