Sille, a kivételek kivétele

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2003.04.08. 20:54
Címkék
Mint arról már keddi számunkban beszámoltunk, bizonytalan Sille Tamás világbajnoki szereplése. Az Alba Volán szlovákiai születésű bekkjének honosítási papírjai ugyanis jelenleg a Belügyminisztériumban pihennek, s már csak arra várnak, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök ellássa őket kézjegyével.
Egyszerűnek tűnő helyzet, ám mégis bonyolult. Hiába tette le Sille már egy hónapja sikeresen az állampolgársági vizsgát, az alkotmány idevonatkozó passzusa értelmében ugyanis – legalábbis a Köztársasági Elnöki Hivatal szerint – nem jogosult az állampolgárságra, hiszen annak alapfeltétele, hogy a kérelmező nyolc esztendeje Magyarországon éljen, a felvidéki hátvéd viszont még csak alig három éve települt át. Sima ügy, gondolhatnánk, a törvény, az törvény. Ám bizonyos esetekben a köztársasági elnök kivételt tehet, magyarán megfelelő indokokkal soron kívül méltányossági alapon foglalkozhat az üggyel. Jelen esetben vélhetően erről lenne szó, hiszen a válogatott egy hét múlva világbajnokságon szerepel, a hírek szerint óriási érdeklődés előzi meg a viadalt, nemcsak itthonról, hanem külföldről is."Bízunk benne, hogy a Belügyminisztérium és a köztársasági elnök úr mérlegeli a lehetőségeket, és végül kedvező döntést hoz számunkra – reménykedett Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára. – Minden szükséges dokumentum a rendelkezésükre áll, és a sportminisztérium támogató levelét is csatoltuk, azaz részünkről mindent megtettünk. A válogatott érdeke úgy kívánná, hogy Sille pályára lépjen, ráadásul esetében nem is egy idegen, hanem egy határon túl született magyar játékosról van szó.”A főtitkár utolsó szavaival vélhetően arra utalt, hogy más sportágakban már éltek hasonló lehetőséggel, hogy csak a legutóbbi példákat említsük, a Fotex kubai kézilabdázói, Pérez Carlos és Diaz Ivo már a válogatottban is bemutatkozhattak. Mondani sem kell, ők sem töltötték el a törvényben megszabott időt kis hazánkban – 1997-ben érkeztek Veszprémbe –, ügyük mégis pozitív fogadtatásra talált. (Bár a zuhanyhíradó szerint, éppen Pérez esete váltotta ki Mádl Ferenc haragját, a köztársasági elnök ugyanis hallotta nyilatkozatát a vb után, melyben a kubai – finoman fogalmazva – törte a magyar nyelvet.) A Köztársasági Elnöki Hivatalban természetesen nem erősítették meg információinkat, az Alkotmányügyi és Jogi Osztályon csak a honosítás törvényi kereteiről adtak felvilágosítást. "A jelenlegi törvény nem teszi lehetővé, hogy méltányossági alapon határozzunk a kérelmekről – mondta dr. Nagy Zsuzsanna, a jogi főosztály munkatársa. – Korábban voltak ugyan esetek, amikor a törvény szövegének tág értelmezését kihasználva kivételt tettünk, ám most a törvény módosításáig nem foglalkozunk ilyen ügyekkel. Ha jól tudom, a parlament még a hónap folyamán megtárgyalja a módosítást. Ha így lesz, a Belügyminisztérium továbbítja nekünk az aktákat, ezek után már csak három-négy napos ügyintézés, és aláírásra kerülnek a papírok.”Jelen állás szerint Sille már csak jövőre szerepelhet a vb-n. Az amúgy is mostoha körülmények között tengődő sportág pedig újabb pofont kapna az államtól. Vagy nekik már úgyis mindegy?
Legfrissebb hírek

Leinweber Olivér az olasz vízilabda-élvonalon belül váltott klubot

Vízilabda
12 perce

Minden streames rekordot átírt a vb a YouTube-on

Foci vb 2026
27 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés

Foci vb 2026
27 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Norvégia

Foci vb 2026
32 perce

Viking harcostól amerikai gyorsételekig – szurkolói öltözékek Dallasban

Foci vb 2026
34 perce

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
45 perce

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
48 perce

Együtt eveznek Dallasban a norvég és az elefántcsontparti drukkerek

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik