5. csoport - Hárman hét ponttal

2003.04.02. 23:14
Címkék
Kaunasban óriási ováció köszöntötte a Németországban döntetlent játszó litván és a csoportelső skót válogatottat, amelyek közül a vendégek kezdtek jobban, korán nyomás alá helyezték a hazai játékosokat. A litvánoknál Stauce kapus 56. válogatottságával nemzeti csúcsot döntött, míg a túloldalon az ágyéksérülés miatt távol lévő Douglas helyett a Dundee United fiatal hálóőre, az újonc Gallacher kezdett. A találkozó elején nem sok munkát hagytak neki a társai, könynyedén megszűrték a litván támadásokat.Az első félórában a vendéglátók nem találták egymást a labdával, míg a skótok elsősorban a széleken próbálkoztak, és a kapu elé ívelt labdáikkal többször is komoly problémát okoztak Staucééknak. Ám amíg nem született gól a támadásokból, addig ez a játék a litvánoknak is megfelelt, ők a kontratámadásokra építettek. Az egyik ilyen végén, a 31. percben a németek elleni gólt szerző Razanauskas elesett a skót tizenhatoson belül, de nem ítélt tizenegyest Stuchlik játékvezető.Ez után az akció után feltámadtak a litvánok, a 35. percben Razanauskas beadását követően Jankauskas kapásból lőtt, de éppen Gallachert találta el. A szünet után, akárcsak Németország ellen, növelték a tempót, és akárcsak a németek ellen, bő negyedórával a vége előtt Razanauskas révén gólt szereztek. Maciulevicius két perccel a beállítása után McNamara szabálytalanságát követően földre huppant, ezúttal már járt a tizenegyes, amelyet az ügyeletes gólvágó értékesített. A litvánok ezzel pontszámban beérték a csoport élén állókat, és az első helyre juttatták a németeket.Litvánia–Skócia 1–0 (0–0)
Kaunas
V: Stuchlik (osztrák). G: Razanauskas (74. – 11-esből)
LITVÁNIA: Stauce –Deruda, Gleveckas, Semberas, Zvirgzdauskas, Barasa, Mikalajunas (Buitkus, 89.), Morinas, Razanauskas, Jankauskas (Fomenko, 62.), Petrenko (Maciulevicius, 72.)
SKÓCIA: Gallacher – Alexander, Dailly, McNamara (Gray, 78.), Naysmith –Pressley, Wilkie, Hutchinson (Cameron, 85.), Lambert –Crawford (Devlin, 57.), Miller
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
5 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
5 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája