Norvégia ellen a vb jegyében

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2003.03.31. 21:48
Címkék
Szinte felrobbant a fehérvári csarnok tavaly április 17-én este, amikor Ocskay Gábor révén a magyar válogatott harmadszor vette be Norgren ketrecét: Jan Jasko társulata ezzel kétgólos előnyt harcolt ki a norvégok ellen, akik egy évvel korábban még a világ legjobbjai ellen mérkőztek az A-vb-n, s a divízió–1-es torna legnagyobb favoritjának számítottak. A mieink azonban megőrizték az előnyt, a honi hoki talán legjobb eredményét könyvelhette el egy olyan rivális ellen, melyet korábban tétmérkőzésen mindössze egyszer sikerült legyőznie. A tavalyi vb után megnőtt a mieink respektje a világ előtt, csatlakozhattunk az Eurotour-sorozathoz, s a norvégok is úgy látták, vb-felkészülésüket legjobban két, Jasko csapatával játszandó összecsapás segítheti. A magyar együttes egy hete készül együtt, a keretből térdsérülése miatt hiányzik a Malmőben profiskodó Vas János, így a két találkozón Jasko arra is választ keres, ki helyettesítheti a légióst – az edzések alapján a legnagyobb esélye Rajz Attilának lesz rá. Egy dolog viszont biztos, bár a derbi papíron tét nélküli, nagy csatára lehet számítani, hiszen az ellenfelet a revansvágy fűti, míg a mienk bizonyítani szeretnék, nem csak kiszaladt eredmény volt a tavalyi.
Magyarország–Norvégia a számok tükrében
1964. 02. 05., Innsbruck, olimpia: 1–6
1966. 03. 09., Zágráb, B-vb: 2–5
1967. 03. 27., Bécs, B-vb: 5–6
1973. 03. 15., Geleen, C-vb: 0–6
1975. 03. 04., Szófia, C-vb: 0–5
1977. 03. 16., Tokió, B-vb: 2–8
1978. 03. 19., Belgrád, B-vb: 4–3
1985. 03. 09., Koppenhága, barátságos: 3–7
1985. 03. 30., Fribourg, B-vb: 6–9
1985. 12. 28., Koppenhága, barátságos: 3–2
2002. 04. 17., Székesfehérvár, divízió–1-vb: 3–1
Összesített mérleg
11 3 8 29–58
Magyarország–Norvégia a számok tükrében
1964. 02. 05., Innsbruck, olimpia: 1–6
1966. 03. 09., Zágráb, B-vb: 2–5
1967. 03. 27., Bécs, B-vb: 5–6
1973. 03. 15., Geleen, C-vb: 0–6
1975. 03. 04., Szófia, C-vb: 0–5
1977. 03. 16., Tokió, B-vb: 2–8
1978. 03. 19., Belgrád, B-vb: 4–3
1985. 03. 09., Koppenhága, barátságos: 3–7
1985. 03. 30., Fribourg, B-vb: 6–9
1985. 12. 28., Koppenhága, barátságos: 3–2
2002. 04. 17., Székesfehérvár, divízió–1-vb: 3–1
Összesített mérleg
11 3 8 29–58
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
6 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
7 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
7 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
7 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
8 órája