Nesta hisz a továbbjutásban

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 21:35
Címkék
Az olasz válogatott folytatja a felkészülését a finnek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre, amelyen valószínűleg pályára léphet Alessandro Nesta.
A Milan hátvédje a szerdai edzőmeccset magas láz miatt kihagyta, ám csütörtökön már bizakodva nyilatkozott a sajtó képviselőinek: "Jobban vagyok, és ha a mester úgy gondolja, akkor pályára tudok lépni Palermóban.” Nesta ezt követően kitért arra, hogy mennyire fontos mérkőzésrol van szó: "Nyernünk kell a finnek ellen, különben nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Én hiszek abban, hogy kijutunk a portugáliai Eb-re, ugyanúgy, ahogy hiszek abban, hogy a Milan megnyeri a bajnokságot. Ráadásul itt, a squadra azzurrában olyan csatáraink vannak, mint Vieri és Totti, akikkel nem lehet gond sikerrel venni a selejtezőt.”Nesta azt is elmondta, hogy szerinte a védelem az elmúlt meccseken gyengébben muzsikált a vártnál, de ennek Paolo Maldini visszavonulása csak az egyik oka: "Természetesen örülnék annak, ha Paolo visszatérne a válogatottba, de azt hiszem, hogy nem fogja meggondolni magát.”Ugyancsak a válogatottal kapcsolatos hír, hogy az olasz állami fogadóiroda, a SNAI nyilvánosságra hozta oddszait a találkozóra: hazai győzelem esetén 1.28-szoros pénzt fizet, döntetlennél 4-szerest, vendégsikernél 9-szerest.Mint emlékezetes, Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány szerdán "óva intette” kollégáját, Marcello Lippit, a Juventus edzőjét attól, hogy nagyon igyekezzen elfoglalni a helyét. Természetesen másnap nem késett Lippi válasza sem: "Jól esett, hogy Trap engem jelölt ki kvázi utódjául, de éppen a napokban hosszabbítottam meg a szerződésemet a Juventusszal, és vélhetően egy héten belül aláírom a papírokat.”Szintén a Juvével kapcsolatos hír, hogy Marcelo Salas bejelentette: az idény végén elhagyja a torinói klubot, mert nem érzi jól magát és mert nem kap elég játéklehetőséget. A chilei támadó egyébként most egy ideig biztosan nem kap sehol sem játéklehetőséget, ugyanis az interjú csütörtöki megjelenésének napján megsérült: éppen otthon tartózkodott, és hazája válogatottjával a Peru elleni válogatott mérkőzésekre készült, amikor súlyos térdsérülést szenvedett: szétment az egyik térde, és elképzelhető, hogy ebben az idényben már nem léphet pályára.Végül két rövidhír: Enrico Preziosi, a Como elnöke megkezdte tárgyalást a vevőjelöltekkel, azaz biztosra vehető, hogy eladja a klubot; a másodosztályú Napolit is árulják, állítólag egy amerikai nonprofit szervezet érdeklődik a nápolyi egyesület iránt.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
13 perce

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
1 órája

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
1 órája

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
2 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik