Nestának magas láza van

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.03.26. 22:07
Címkék
Szerda délután a covercianói edzőtáborban az U18-as együttessel játszott barátságos mérkőzést a finnek elleni szombati Eb-selejtezőre készülő olasz válogatott.
Giovanni Trapattoni együttese 10–0-ra nyert, a gólokon Corradi (3), Vieri (2), Delvecchio (2), Miccoli (2) és Birindelli osztozott. Trap az első félidőben a Buffon – Panucci, Legrottaglie, Cannavaro, Zambrotta – Perrotta, Zanetti – Camoranesi, Totti, Delvecchio – Vieri összetételű tizenegyet küldte pályára, és könnyen lehet, hogy ugyanezt a (4-2-3-1-et játszó) csapatot látjuk majd viszont a palermói Stadio La Favoritában is.Az egyetlen "új” futballista Alessandro Nesta lehet, aki magas láza miatt nemcsak a délutáni edzőmeccset, hanem a délelőtti tréninget is kihagyta. A Milan hátvédje ki sem mozdult a szobájából, de a mester reméli, hogy szombatra felépül, és elfoglalhatja helyét a védelem közepén.Trap a mérkőzés végén elégedetten nyilatkozott a látottakról, és még arra az újsághírre is kitért, amely szerint Marcello Lippi, a Juventus mestere alig várja, hogy a válogatott edzője legyen. "Marcello nagyon jó barátom, de ő is tudja, hogy nem kell sietnie: ez a kispad igen gyorsan kiégeti és elégeti az embert, úgyhogy nem érdemes miatta versenyt futni másokkal. Biztos vagyok benne, hogy a szövetség már gondolkodik az utódomon, és a lehető legjobb szakembert választja majd ki – de remélem, hogy majd csak az Európa-bajnokság után” – nyilatkozta Trapattoni.A válogatott(ak) felkészülése miatt az első ligás kluboknál meglehetősen csendesen zajlik az élet, újdonságot legfeljebb az jelent, hogy Alessandro Moggi játékosmenedzser szerint Andrij Sevcsenko az idény végén biztosan elhagyja a Milant, hogy külföldre igazoljon.A másodosztályban annál inkább zajlik az élet!Szerda reggel Cosenzában letartóztatták Paolo Fabiano Pagliusót, a Serie B-ben szereplő helyi gárda elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban áll a maffiával, valamint hogy – szabálytalan pénzügyi mérlegeket bemutatva – csalást követett el az olasz szövetség és a profiliga kárára. A cosenzai csendőrök vele együtt összesen 14 személyt tartóztattak le, és 10 millió euró értékben foglaltak le ingóságokat.Ugyancsak a Serie B-vel kapcsolatos hír, hogy a sereghajtó Salernitana szakmai stábja kizárta a csapat keretéből Edy Baggiót, Roby Baggio öccsét, aki folyamatosan veszekedett Varrella edzővel, amiért nem volt hajlandó középcsatárként szerepeltetni.
Legfrissebb hírek

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
9 perce

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
20 perce

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
26 perce

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
55 perce

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
1 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik