Az idény megmentése a cél

Vágólapra másolva!
2003.03.18. 21:47
Címkék
A képlet, akárcsak a másik csoportmérkőzésen, roppant egyszerű: a hazai csapatnak mindenképpen nyernie kell a továbbjutáshoz (és még akkor sem mehet biztosra!), míg a vendégnek a döntetlen is a révbe  negyeddöntőbe  jutást jelenti. Lefordítva: ha a Roma győz, ott lehet, ha az Ajax pontot szerez, ott lesz a BL legjobb nyolc csapata között.
"Elnézve a bajnokságban elfoglalt, középmezőnybeli helyünket, az Ajax ellen tulajdonképpen az idényünk megmentéséért futballozunk” – érzékeltette a találkozó fontosságát Francesco Totti, a Roma csapatkapitánya, aki azonban eltiltása miatt csak a Stadio Olimpico lelátójáról szurkolhat majd csapattársai sikeréért. Totti távollétében a "farkasok” a Cassano, Montella párossal rohamoznak, őket valószínűleg Emerson támogatja majd a középpályáról. A védelem sem a legerősebb összetételben szerepel majd, tekintve hogy Samuel eltiltását tölti, így őt Cufrénak kell majd helyettesítenie.Vasárnap még úgy tűnt, az Ajaxnak is csatárgondjai lesznek szerda este, hiszen az Excelsior elleni bajnokin Ibrahimovic térdszalagsérülést szenvedett, ám rendbe jött, így ott lehet az Olimpicóban. A rotterdamiak elleni ütközet másik áldozata Hatem Trabelszi, a tunéziai a bokáját fájlalja, és a játéka erősen kérdéses. "Az utolsó pillanatig várunk a döntéssel, de én kész vagyok kockáztatni” – mondta az esetről Ronald Koeman, az amszterdami együttes vezetőedzője. – Tudjuk, hogy a Roma az idénye megmentéséért küzd, és minden eszközt bevet azért, hogy megnyerje ezt a meccset. Pontosan emiatt hárul majd kulcsszerep a játékvezetőre. Csak remélni tudom, senki sem reagál majd az esetleges provokációkra. Remélem, nem engedjük ki a kezünkből az irányítást. Totti hiánya nem foglalkoztat bennünket, a Romának van olyan erős a kerete, hogy megfelelően pótolja őt.”Roma (olasz)–Ajax (holland)
Róma, 20.45
V: Fandel (német)
Legfrissebb hírek

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
20 perce

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
40 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
1 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik