Sífutás - Újabb szégyenfolt a sportágon

Vágólapra másolva!
2003.03.07. 20:25
Címkék
Úgy tűnik, a finn sífutó-válogatott nem tudja feledtetni a két évvel ezelőtti lahti északisí-világbajnokság szégyenét. Akkor szinte a teljes sífutócsapat megbukott a doppingvizsgálaton, s később Kari-Pekka Kyrö szövetségi kapitány elismerte: központilag "tömték” tiltott szerekkel versenyzőiket. A dicsőséges finn sífutás az ügy következtében összeomlott, több versenyzőt (köztük az olimpiai bajnok Mika Myllylät és a legendának számító Hari Kirvesniemit), edzőt és orvost tiltott el a nemzetközi szövetség.A hazai testület elnöke pedig fogadkozott: finn részről soha ekkora botrány nem övezi majd a sportágat, mindent megtesznek azért, hogy versenyzőik tiszta eszközökkel készüljenek fel a világversenyekre.Éppen ezért hatalmas meglepetés, hogy a múlt szombaton befejeződött Val di Fiemme-i világbajnokság eddigi egyetlen pozitív esetét egy finn sífutó szolgáltatta. A szövetség úgy határozott, hogy a B-próba eredményéig nem hozza nyilvánosságra a sportoló nevét, de természetesen megkezdődtek a találgatások. A gyanú elsőként Kaisa Varisra terelődött, akit a nemzetközi szövetség magas hemoglobinszintje miatt nem engedett elrajtolni a 2x5 kilométeres versenyen, ám a női váltó tagjaként ezüstérmes lett.A finn szövetség képviselői az ügy kapcsán nem győznek magyarázkodni. "Mindenkitől elnézést kérek az újabb incidensért, de megígérhetem, hogy mi mindannyian tovább harcolunk a dopping ellen. Természetesen lemondok, ha azt kérik tőlem” – nyilatkozott az újságíróknak Seppo Rehunen elnök.A lahti világbajnokság, a Salt Lake City-beli olimpia doppingbotrányai (Johann Mühlegg, Larisza Lazutyina, Olga Danyilova) és most a Val di Fiemme-i eset kapcsán talán elérkezett az idő – ha kell, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság beavatkozásával –, hogy rendet tegyenek a sportágban. Akár úgy is, hogy a súlyemelő-szövetséghez hasonlóan egész nemzeteket fosszanak meg egy időre a világversenyen való indulás jogától.
Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
9 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik