Mitől gyorsult fel a Juventus?

Vágólapra másolva!
2003.03.06. 22:11
Címkék
Meglehetősen súlyos vádakat fogalmazott meg a Juventusszal kapcsolatban Dario Canovi ügyvéd, több A-ligás futballista (köztük Di Biagio, Antonioli, Appiah) menedzsere.
"A Manchester United ellen elveszített találkozó és az Interrel szemben vasárnap este megnyert rangadó között mindössze négy nap telt el, ám ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a Juve összes játékosa megtáltosodjon – nyilatkozta a jogász egy római televízióban. – Nem állítom, hogy doppingoltak a zebramezesek, de a múltban bevallottan kreatinnal táplálták a játékosokat, és valaminek most is történnie kellett. Di Biagio mesélte nekem, hogy minden labdára előbb értek oda, mint az Inter futballistái, minden párharcot ők nyertek meg, fizikailag nem egy, hanem két osztály különbség volt a két gárda között.”A Juventus részéről egyelőre nem érkezett válasz a vádaskodásra.A vesztes Interrel kapcsolatos friss hír, hogy Massimo Moratti, a kék-feketék elnöke cáfolta, hogy visszavárnák Ronaldót: "Láttam, hogy néhány újságban felbukkant Ronaldo esetleges visszatérésének a lehetősége, de ennek semmiféle valóságalapja nincsen. Ha ugyanis lenne, arról én tudnék elsőként.”(Az értesülés egyébként azért kerülhetett elő, mert Hector Cúper alatt elkezdett inogni a kispad, és a brazil csatár bevallottan csak az argentin edző miatt hagyta el a kék-feketéket.)A múlt hét végi rangadóhoz hasonlóan izgalmasnak ígérkezik a szombat esti római derbi, amelyre a Lazio szerdai UEFA-kupa-mérkőzése miatt a Roma készülhetett többet, a "farkasok” háza táján mégsem várják nyugodtan a találkozót. Francesco Totti, a csapat kapitánya ugyanis magas láza miatt kihagyta a csütörtöki edzést, és kérdés, hogy százszázalékos lesz-e a meccsre. Ráadásul Candela is influenzával küszködik, az olasz szövetség fegyelmi bizottsága pedig csütörtökön este elutasította a bordó-sárgák fellebbezését, és nem törölte el Cassano eltiltásának második napját.Két másodosztályú skót klub is hívja Diego Armando Maradona Juniort, a Napoli 16 éves középpályását, az argentin sztár házasságon kívül született fiát. A Kilmarnock és a Dunfermline is kölcsönvenné a nagy tehetségnek tartott fiatalembert, bár egyelőre mindkét egyesület a családot és nem a nápolyi klubot kereste meg az ajánlatával.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik