Sportpolitika - Megötszöröznék a támogatásokat

2003.03.04. 20:53
Címkék
Kétszázmilliárd forintra kellene emelni a mostani negyvenről a sport- és szabadidős tevékenységek támogatását ahhoz, hogy megvalósuljon a nemzeti sportstratégia, vagyis négy-öt éven belül a lakosságnak legalább a fele napi rendszerességgel sportoljon.
Erről Szilvásy György Salgótarjánban, a Megyei Jogú Városok jegyzői kollégiumi ülését követő sajtótájékoztatón szólt részletesen. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára bejelentette, hogy a kormány a nyár elején tárgyal a nemzeti sportstratégiáról, majd a törvényi feltételek kialakítása a sporttörvény módosításával várhatóan szeptemberben kezdődik. A központi közigazgatás és az önkormányzatok jelenleg a GDP 0.2 százalékát – évi 40 milliárd forintot – költik sportra és a szabadidős tevékenységek támogatására; a minisztérium szándékai szerint négy-öt éven belül ezt 1 százalékra kell emelni. Ez az összeg biztosítaná a létesítményi feltételeket, a sportkörök, szabadidős egyesületek működését és az önkormányzatoknál a személyi feltételeket. Szilvásy György prognosztizálta, hogy terveik szerint a pénz jelentős részét normatív támogatásként kapnák meg a települések, és a sportfeladatok a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok körébe kerülnének.
Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
12 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
31 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
40 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
1 órája

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája