NHL - Csúcsdöntő Vancouver

Vágólapra másolva!
2003.03.04. 20:59
Címkék
Új klubcsúcsot ünnepelhettek a vancouveriek, miután Bostonból is elhozták a két pontot: a Canucks a 21. idegenbeli sikerét aratta az idényben, eggyel túlszárnyalva az 199394-es évadban felállított rekordját.
Kiddnek (37) sok munkája volt
Kiddnek (37) sok munkája volt
Kiddnek (37) sok munkája volt
Kiddnek (37) sok munkája volt
Kiddnek (37) sok munkája volt
Kiddnek (37) sok munkája volt
A legújabb darabot fordulatos meccsen "illesztette a sorba” a kanadai gárda, elvégre két harmad után 3–1-re vezetett, ám a Bruins azonnal nekiesett ellenfelének a záró játékrészben (13-szor lőtt kapura az első hét percben, a Canucks egyszer sem!), és egyenlített. Ekkor azonban beütött a krach. Az összesen négy ponttal záró Cooke, illetve Bertuzzi révén másfél perc alatt két gólt lőttek a vendégek, amivel el is döntötték a meccset, avagy a hazaiak nyeretlenségi sorozata immár kilencesre rúg.
Az újabb bostoni botlásnak leginkább a rangersesek örültek, akik a New York-i rangadón egy pontot megmentettek az Islanders ellen, egyszersmind látótávolságon belülre került tőlük a rájátszás. Egészen pontosan Leetch mentett pontot: a veterán hátvéd a saját kapujától indulva mindenkit kicselezett, a parádés szóló végén pedig a rövid felsőbe emelte a pakkot – fonákkal. Közben a bajnok Detroit Shanahan örömjátékával a hatodik mérkőzését is megnyerte zsinórban, ugyanakkor a szintén acélos Toronto hiába "lőtte agyon” Luongót, a Florida kapusát, Mogilnij révén csak az utolsó percben tudott gólt ütni neki, akkor meg már 2–0-ra vezettek a vendégek.
Végül két hír a pályán kívülről: az elmúlt játékhét legjobbjának járó díj ezúttal Habibulint, a Tampa orosz kapusát illette meg, aki mindhárom meccsét megnyerte az említett időszakban, méghozzá úgy, hogy összesen két gólt kapott, míg a hónap játékosának Forsberget, a Colorado svéd klasszisát választották, ő 13 meccsen 4 gólt és 19 gólpasszt könyvelt el.

Tv: a Sport1 szerdán 17.15-től felvételről sugározza a Philadelphia–Vancouver meccset

NHL, alapszakasz, 140. játéknap

Boston Bruins–Vancouver Canucks 4–6
(1–0, 0–3, 3–3). Gólszerző: G. Murray (7., 44.), Girard (46.), Axelsson (60. – emberelőny), ill. Linden (23. – ee.), Klatt (27.), Cooke (35., 49.), Bertuzzi (50.), Malik (60. – üres kapu). Kapusok: Hackett 26 védés/31 lövés, ill. Skudra 37/41
Columbus Blue Jackets–Detroit Red Wings 2–3 (1–1, 1–1, 0–1). G: Whitney (11. – ee.), Klesla (31.), ill. Shanahan (4., 50. – az utóbbi ee.), B. Hull (23.). K: Denis 20/23, ill. Legace 29/31
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 1–2 (0–1, 0–0, 1–1). G: Mogilnij (60.), ill. Novoszelcev (2.), Weiss (56.). K: Kidd 30/32, ill. Luongo 31/32
New York Rangers–New York Islanders 1–1 (0–0, 0–1, 1–0, 0–0). G: Leetch (53. – ee.), ill. Scatchard (26.). K: Dunham 36/37, ill. Snow 34/35

Petrov a Predatorsé

NASHVILLE. A rájátszásba igyekvő Nashville egy 2003-as draftjogért cserébe megszerezte a Montrealtól Petrovot. A "predátorok” számára elsősorban azért fontos az erősítés, mert a minap megsérült a gárda legjobbja, Legwand (kulcscsonttörés), őt márpedig mihamarabb pótolni kell, már csak azért is, mert az ötéves múltra visszatekintő alakulat még sohasem állt olyan közel a playoffhoz, mint az idén – lapzártánkig három pont választotta el a 8. helytől.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
8 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
11 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
14 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
19 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
21 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
24 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
29 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
49 perce
Ezek is érdekelhetik