Hanoi - Détári Lajos nem hosszabbított

2003.03.04. 20:37
Címkék
Villámlátogatást tett Vietnamban Détári Lajos, bár a kinntartózkodása hosszabbra sikeredett, mintha nyaralni ment volna. Igaz, szó sem volt egzotikus kirándulásról, a munka és egy újonc futballcsapat várt a korábbi világválogatottra. Az ACB FC Détári Lajos vezetésével öt meccsen két pontot gyűjtött, ettől függetlenül megszerethették a vietnami vezetők, mert úgy búcsúztak tőle, hogy a későbbiekben akár újra együtt dolgozhatnak."Nincs ebben semmi szenzáció, letelt a szerződésben foglalt három hónap, és én hazatértem – mondta a korábbi hatvanegyszeres válogatott. – December kilencedikén utaztam Hanoiba, és cseppet sem bántam meg, hogy elvállaltam a feladatot. Játékosaimon minden pillanatban azt éreztem, hogy tanulni akarnak, és így én is élveztem a közös munkát. Az más kérdés, hogy a szereplésünk egyértelműen csalódást okozott, egyszer sem győztünk, így a csapatom jelenleg az utolsó helyen áll. Hazatértem, próbálok visszazökkenni, ráadásul a hét végén kezdődik a bajnokság, amit edzőként érdeklődve várok.”
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája