Norvégia az éremtábla élén

Egyetlen kis hazai érem, mindössze annyi, hogy dobogón álló olasz versenyzőt éltethessen a közönség. De a siker elmaradt. Az utolsó remény Fulvio Valbusa volt az 50 kilométeres viadalon, ám a 37. kilométerig vezető talján elfáradt, és végül csak a 19. helyen zárt.Hogy mi lehetett az olaszok kudarcának oka? Sokan a versenyzők és a szövetség közötti ellentétekről "suttogtak”, ám sokkal inkább az lehetett a nagy "égés” oka, hogy vírusos influenza és gyomorfertőzés söpört végig – és nem csak az olasz válogatotton.A norvégok két aranyembere, a kétszeres győztes Bente Skari, valamint a 15 kilométeren és a váltóversenyen elképesztő sítudásáról ismét tanúbizonyságot tévő Thomas Alsgaard is áldozatául esett a kórnak. Persze, ez nem jelentette azt, hogy alapjaiban remegett meg a norvég csapat, hiszen öt arany-, négy ezüst- és hét bronzéremmel így is az éremtábla élén tudott végezni.Az éremtáblázat második helyén a németek zártak, akik az elmúlt években nagyot léptek előre sífutásban. Három Val di Fiemme-i aranyérmükből Axel Teichmann és a női váltó révén kettőt sífutásban szereztek, és az északi összetett normálversenyében győztes Ronny Ackermann-nak köszönhetően megelőzték a svédeket is az összesítésben.És ha már az északi összetettnél tartunk, jegyezzük meg: ebben a szakágban született a világbajnokság egyik legnagyobb meglepetése. A sprintverseny során ugyanis egy amerikai versenyző, bizonyos John Spillane futott a leggyorsabban, lehajrázva a szám nagy esélyeseként számon tartott Ackermannt és az osztrák Gottwaldot. Spillane ezzel a sportág történetének első amerikai világbajnoka lett!Ami a síugrókat illeti, vitathatatlanul a lengyel Adam Malysz volt a világbajnokság legnagyobb csillaga: közép- és nagysáncon is fölényesen szerezte meg az aranyérmet. A K95-ös középsáncon megvédte elsőségét, arra pedig, hogy valaki duplázni tudjon a vb-n, ezt megelőzően 1974-ben volt példa, amikor a keletnémetek világklasszisa, Hans-Georg Aschenbach tarolt. Malysz pillanatnyi formájából kiindulva, minden esélye megvan arra, hogy sorozatban harmadszor is elhódítsa a Világkupát, dacára annak, hogy az idényben ez ideig egyetlen Vk-versenyt sem tudott megnyerni…Természetesen jó néhány síugró okozott csalódást, elég csupán a Vk-éllovas német Sven Hannawaldot megemlíteni, aki üres kézzel távozott Predazzóból, ám nála is nagyobbat "égtek” az osztrákok, akik egy árva érmet sem tudtak szerezni (Martin Höllwarth révén egy negyedik helyre futotta az erejükből), holott a csapatversenyben toronymagas favoritnak számítottak. Egyébként éppen a már említett 1974-es világbajnokságon fordult elő a piros-fehérekkel legutóbb, hogy egyik versenyen sem került dobogóra valamelyik képviselőjük.