Romário lemaradhat az ázsiai Bajnokok Ligájáról

Vágólapra másolva!
2003.03.01. 21:07
Címkék
Ha nem is egész Katar, de az el-Szad nevű klub tábora napok óta Romário-lázban ég. Az örökifjú támadó csütörtökön érkezett meg az arab országba, a dohai repülőtéren rengeteg lelkes szurkoló fogadta, ám elképzelhető, hogy hamarosan az arcukra fagy a mosoly.
Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) egyik illetékese szerint ugyanis a világbajnok brazil nem játszhat az ottani Bajnokok Ligájában, márpedig az egyesület éppen ennek reményében áldozott a gólzsák három hónapra való szerződtetésére 1.5 millió dollárt. Ha Romário csak a katari bajnokságban szerepelhetne, az voltaképpen azt jelentené, mintha a tengerbe hajigálták volna a tömérdek pénzt.Úgy hírlik, az el-Szad vezetői minden követ megmozgatnak, hogy szerzeményük ott lehessen az Egyesült Arab Emírségekben, március 9. és 15. között rendezendő negyeddöntőkön, de a kontinentális szövetség szóvivője egyértelműen fogalmazott: "Az AFC szabályzata előírja a tornák előtt harminc nappal történő nevezést. Ennek hiányában senkinek sincs lehetősége a játékra”. Ettől függetlenül Romário bizonyára pályára lép a lokális pontvadászatban, március 3-án, az el-Rajan elleni találkozón.Első katari sajtótájékoztatóján egyébként azt kérdezték tőle, miért döntött úgy, hogy a világnak ebbe a szegletébe igazol. "Beszéltem néhány volt brazil játékossal és edzővel, akik valaha itt dolgoztak. Általában azt mondták, hogy kellemes hely, úgyhogy igazán gyorsan határoztam” – mesélte az ezergólos határ átlépésére hajtó csatár. A válogatottra vonatkozó, kötelező faggatózásra annyit válaszolt, amíg játszik, nem fog letenni a nemzeti tizenegyben való szereplésről, és természetesen nagyon csalódott volt, hogy jó formája ellenére nem hívták meg a tavalyi vébére. "De ott az volt a fontos, hogy megnyertük. Hogy velem vagy nélkülem, az másodlagos” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
3 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
10 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
38 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
52 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
54 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik