Kabátéknak nem sikerült a bravúr

2003.02.21. 12:51
Címkék
A francia bajnok Olympique Lyont az előző körben még kiverte, az egykori BEK-győztes portugál FC Portóval azonban már nem bírt Kabát Péter török együttese, a Denizlispor.
A portói játékmester, Deco hagyja ott Özkant
A portói játékmester, Deco hagyja ott Özkant
A portói játékmester, Deco hagyja ott Özkant
A portói játékmester, Deco hagyja ott Özkant
A portói játékmester, Deco hagyja ott Özkant
A portói játékmester, Deco hagyja ott Özkant
Az első félidőben remekül tartották magukat a vendégek, bár a hazaiak megdöngették a kapufát, és Heinen kapusnak is többször be kellett mutatnia tudását. Sőt, egy perccel szünet előtt akár a vezetést is megszerezhették volna a törökök, de Ersen kecsegtető helyzetben fölé fejelt.

A második játékrész aztán maga volt a rémálom. Capucho Deco beadását bólintotta a hálóba percekkel az újrakezdés után, majd Derlei szintén a fejét használva fejelte meg az előnyt.

FC Porto-Denizlispor 6-1 (0-0)

FC Porto:
Vítor Baía – Paulo Ferreira, Jorge Costa, Ricardo Costa, Mário Silva (Nuno Valente 46’, Tiago 57’) – Maniche, Deco, Alenyicsev – Capucho, Jankauskas (Hélder Postiga 73’), Derlei. Vezetőedző: José Mourinho
Denizlispor: Heinen – Kratochvil, Cetin, Cimem, Hietanen (Bayer 72’) – Boiraz (Ertugrul 52’), Kabát; Ali Tandogan, Özkan, Kahraman – Ersen (Bencik 57’). Vezetőedző: Risa Calimbay
Gólszerzők: Capucho (48’), Derlei (52’), Ricardo Costa (65’), Jankauskas (69’), Deco (74’), Alenyicsev (82’), ill. Kratchovil (78’)
Ezután a hazaiak játszi könnyedséggel érték el góljaikat, Deco még Ricardo Costának is adott egy gólpasszt, majd maga vágott be egy szabadrúgást. Kratochvil szépítése a 78. percben legfeljebb csak azért jelentős, mert ez volt a Porto első hazai pályán kapott gólja az idei UEFA-kupában, ráadásul Alenyicsev még az utolsó szó (pardon, gól) jogát is elvette a vendégektől, egy egyéni szóló után elért találattal.

A Denizlispor alighanem lemondhat a továbbjutásról, de nem kell szégyenkeznie, hiszen egy európai élcsapattal szemben esik ki – a törökországi visszavágón pedig a portói meccset végigjátszó Kabát Péternek és társainak megvan az esélye egy nyilván kevésbé motivált Porto ellen a szép kupabúcsúra.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája