NOB - Öt sportág veszélybe került

2003.02.20. 21:15
Címkék
A nyári olimpiák programjának átalakítása jegyében a NOB végrehajtó bizottságának kétnapos lausanne-i tanácskozásán öt sportág – a lovassport, a műúszás, a tollaslabda, a sportlövészet és a vitorlázás – kerül nagyító alá: a testület programjuk szűkítésének és az indulói létszámok csökkentésének lehetőségeit vizsgálja meg. Jacques Rogge NOB-elnöknek feltett szándéka a játékok modernizálása, s ez új sportágak – golf, rögbi – felvételét jelentené úgy, hogy a rendezési költségek és a résztvevők száma ne emelkedjen. Tavaly ősszel az öttusa, a baseball, a softball, a kötöttfogású birkózás és az atlétikából a gyaloglás érezhette a fenyegetést, hogy esetleg már a 2008-as pekingi olimpia programjában sem kap helyet, de a novemberi mexikóvárosi NOB-ülésen nem született döntés. A most kiszivárgott információk szerint a tollaslabda műsorából a vegyes párost mindenképpen törölnék, s az is biztosnak látszik, hogy a vitorlázók néhány hajóosztályban létszámcsökkentésre számíthatnak. A NOB televíziós és internetes jogokkal foglalkozó bizottsága arról már döntött, hogy a következő hónapokban elkezdődhet a 2010-es téli és a 2012-es nyári játékok tv-jogainak értékesítése az Egyesült Államokban. Az európai társaságoknak még várniuk kell a tárgyalásokra. A tv-jogok a NOB legnagyobb bevételi forrását jelentik. A 2002-es Salt Lake City-i (738 millió dollár) és a jövő évi athéni olimpia (1.5 milliárd dollár) öszszesen majdnem két és negyed milliárdot hoz, illetve hozott az ötkarikás szervezetnek. Ennél is nagyobb összegről, 2.542 milliárd dollárról van szó a 2006-os torinói (832 millió) és a 2008-as pekingi (1.71 milliárd) játékok esetében."Nyílt pályázat keretében fogjuk értékesíteni a jogokat” – mondta Jacques Rogge NOB-elnök. "Nem biztos, hogy az nyer, aki a legtöbb pénzt ajánlja.” Ami az európai eladást illeti, a NOB át szeretné tekinteni, hogyan lehetne a torinói (135 millió) és a pekingi (443 millió) játékok jogaiért kapott összeget tovább növelni. Becslések szerint a NOB 500 millió dollártól esett el, amikor nem elég körültekintően értékesítette a sydneyi, a Salt Lake City-i, az athéni, a torinói és a pekingi olimpiák tv-jogait Európában.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
1 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája