Vívás - Magyar sikerre várva

2003.02.19. 20:28
Címkék
A női párbajtőrözők és a férfi kardozók Világkupája után az előttünk álló hét végén a férfi párbajtőrözők versenyét rendezik meg Budapesten. Az 1970-ben indult Tokaj Express viadal 1973 óta Világkupa ranggal büszkélkedik, és a támogatóknak köszönhetően ma már Siemens-MÁV Tokaj Express a hivatalos neve.
A szombat-vasárnapi eseményen az előzetes nevezések szerint a 25-30 hazai vívó mellett 26 ország mintegy 140 versenyzője indul, a fegyvernem meghatározó alakjai közül csak a franciák maradnak távol. A szerdai sajtótájékoztatón Szabó Bence szövetségi kapitány emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi, barcelonai Vk Kovács Iván sikerével zárult, Imre Géza bronzérmes lett. A kapitány reméli, hogy a nyolc közé hazai páston is sikerül két versenyzőnknek beverekednie magát – erre a legtöbb esélye a Kovács Imre, Boczkó Gábor, Kulcsár Krisztián, Fekete Attila ötös fogat tagjainak van. A Tokaj kezdeti időszakában olyan hazai klasszisok, olimpiai és világbajnokok győztek, mint Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Erdős Sándor, Osztrics István, Kolczonay Ernő – majd ez a széria 1985-ben megszakadt, és tíz évig kellett várni az újabb magyar sikerre. Kovács Iván 1995-ös diadalát követően ezüst- és bronzérmeket nyertek versenyzőink, vagyis lassan újból időszerűvé válik a hazai győzelem. Ha nem is nyer aranyérmet a legjobb magyar versenyző, egy díjjal mindenképpen gazdagabban megy haza, ugyanis átveheti a legendás kapitány, Bay Béla emlékére alapított vándordíjat. A trófeát az kapja meg végleg, akinek sikerül hármat összegyűjtenie, illetve ha nem akad ilyen versenyző, az ötéves ciklus pontversenyének legeredményesebbje lesz a díjazott.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
44 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
45 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
48 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája