Röplabda - Kántorék a négyes döntőben

Sz. G.Sz. G.
2003.02.19. 21:53
Címkék
Noha négy meccs még hátravan, Kántor Sándor csapata, a Panasonic Panthers Osaka bejutott a japán pontvadászat tokiói négyes döntőjébe. A Párducokon kívül a NEC és a JT is biztos résztvevő. Kántorék egyébként lecsúsztak a második helyre a legutóbbi dupla fordulót követően, mert Sizukában 3:2-es vereséget szenvedtek az első helyre fellépő JT-től. Sokat hibáztak, ráadásul megsérült a feladó, Manabe hüvelykujja. A végeredményből is kitűnik, hogy nyerhetett volna az Osaka, ám az ötödik szettben, 10:10-nél Jamamoto nem tudott értékesíteni egy kivédekezett labdát, ettől pszichikai fölénybe került a rivális. A másik találkozón simán, 3:0-ra nyertek a Párducok. A két csapat korábbi találkozóján Kántor igen eredményes volt, így most rá nyitottak a Toray játékosai, kivéve őt a támadásokból. A taktika nem vált be, mert Kántor 94 százalékos hatékonysággal fogadta a nyitásokat – ezzel ebben a játékelemben vezeti az összesített statisztikát, ütésben pedig harmadik. Hogy ki lesz a finálé negyedik résztvevője, az a Toray és a Suntory között dől majd el.
Legfrissebb hírek

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
6 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
28 perce

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
30 perce

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
2 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
3 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik