Megint egy nullázás

Vágólapra másolva!
2003.02.19. 22:55
Címkék
Ahhoz képest, hogy a Lokomotiv Moszkva együttese december óta nem játszott tétmérkőzést, cseppet sem tűnt megilletődöttnek a félelmetes San Siróban a nem kevésbé félelmetes Milan ellen, sőt!
Az első percek langyos tilitolizása, valamint egy-két agresszív jelenete után először az oroszok veszélyeztettek: Loszkov jó húsz méterről ágyúzott kapura, majd Pimenov kísérletezett tizenhétről, ám Dida mindkét esetben a lehető legjobb helyen ácsorgott.Eddig tartott a Milan türelme, pontosabban Inzaghié és Tomassoné (csak zárójelben jegyezzük meg: a gólgyáros Sevcsenko a kispadon sem kapott helyet…). Az ékpár szinte percenként teremtett veszélyt a moszkvai kapu előterében, más kérdés, hogy a tizenhatoson belül rendre megállt a tudománya. Az első vérbeli olasz akció Rui Costától indult, aki az ötösön belülre helyezte a lasztit, Inzaghi teljesen szabadon fejelhetett, ám a labda elhalt Ovcsinnyikov ölében. Ez volt talán a legnagyobb helyzete a Milannak, igaz, a nép nem ekkor hördült fel igazából, hanem amikor a francia játékvezető, Veissiére egy erősen tizenegyesgyanús szituációban "lenyelte” a sípját.Sokban nem különbözött a második félidő rajtja az elsőétől, legalábbis eleinte – a 62. percben ugyanis Ovcsinnyikov bámulatos védést mutatott be, amiből aztán megszületett a találkozó első gólja. Inzaghi gőzerővel betört a tizenhatoson belülre, hét méterről lőtt, az orosz kapus centimétereket nyúlva kiütötte a labdát, balszerencséjére éppen az érkező Tomasson elé, aki nem is hagyta ki a kihagyhatatlant.Ennyi és nem több. Más kérdés, hogy az olasz bajnokságban az elsőségért harcoló Milannak ez is bőven elegendő volt, elvégre a BL második körében háromból három mecscset nyerve – és még gólt sem kapva! – toronymagasan vezet a csoportjában.Milan (olasz)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–0 (0–0)
Milánó, 84 546 néző
V: Veissiére (francia). G: Tomasson (62.)
MILAN: Dida – Brocchi (Simic, 79.), Nesta, Costacurta, Maldini– Gattuso, Pirlo, Rui Costa (Serginho, 63.), Rivaldo – F. Inzaghi, Tomasson (Seedorf, 68.)
LOKOMOTIV: Sze. Ovcsinnyikov – Nyizsegorodov, Lekgetho, Ignasevics (Parks, 83.), Pacsinyin – Szennyikov, Obradovics, Maminov, Loszkov – Buznyikin (Izmajlov, 46.), Pimenov
Legfrissebb hírek

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
9 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik